London 2012

Agyhártyagyulladás vetett véget Dobrádi Zsolt olimpiai álmainak

  • MTI

Dobrádi Zsoltot csütörtök hajnalban mentő vitte el a tatai edzőtáborból agyhártyagyulladással, így helyette Kalucza Norbert képviseli majd a magyar színeket az 52 kg-os súlycsoportban az április 13. és 22. között a törökországi Trabzonban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán.

Dobrádi Zsoltot mentő vitte el a tatai edzőtáborból agyhártyagyulladással, jelenleg mélyaltatásban van."Még most is alig térek magamhoz Zsolt esete miatt - idézi Kovács László szövetségi kapitányt a Magyar Ökölvívó Szakszövetség közleménye. - Ezzel az is eldőlt, hogy 52 kilóban Kalucza Norbert, míg 56-ban Nagy Krisztián harcolhatja ki a londoni indulás jogát. Egyedül a 49 kiló maradt nyitva, és őszintén remélem, ott én választhatok majd az egyaránt ragyogóan készülő Ungvári István és Lakatos István között."

Balzsay Károly, aki a KSI-ben Dobrádi edzője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a fiatal sportoló jelenleg mélyaltatásban van, az orvosok a Lyme-kór lehetőségét már kizárták, de pontos diagnózist csak későbbre ígértek.

Dobrádi az idei Bocskai István Emlékversenyen bronzérmet szerzett.