Bundabotrány

Tíz borzalmas napot töltöttem előzetesben - E. Károly

Az egykori válogatott játékos undorító körülmények között, egy kétszer kétméteres cellában faltól falig sétálgatott a cellájában.

Illusztráció

Megviselték a fogdában töltött napok E. Károlyt, a fogadási csalással gyanúsított egykori válogatott játékost.

"Tizenhét évet futballoztam az élvonalban, négyszázkét bajnokin léptem pályára, és a válogatott mezét is kétszer magamra ölthettem, azt hiszem, hagytam némi nyomot a magyar fociban, most mégis rajtam akarnak példát statuálni - mondta E. Károly a Borsnak, akit azért engedték szabadlábra, mert beismerő vallomást tett. - Tíz borzalmas napot töltöttem előzetesben. Undorító körülmények között, egy kétszer kétméteres cellában faltól falig sétálgattam, a kutya nem szólt hozzám, közben pedig lepergett előttem az életem. Úgy éreztem, vége mindennek, de szegény Kutasi Robival ellentétben bennem fel sem vetődött az öngyilkosság gondolata. Két gyermekem van, és feleségem, nem hagyhatom magukra őket."

A REAC egykori játékosa most mindenképpen vissza szeretne menni dolgozni, mert jelenleg nincs bevétele.

"Az ügyvédemet és a lakáshitelemet is fizetnem kell, de jelenleg semmilyen bevételem nincs - jelentette ki a középpályás. - Bízom benne, hogy változik a helyzet, hiszen nemrég kaptam kézhez az MLSZ hivatalos engedélyét, miszerint az UTE utánpótlásedzőjeként tovább dolgozhatok, remélem, hogy a klub vezetői visszavesznek. Maglódon is tarthatnék tréningeket, de ott nem mernek alkalmazni."