Szív nélkül nem megy

A Hart Memorial Trófeát minden évben az a játékos kapja, aki az alapszakasz során a liga legértékesebb tagjának bizonyul. Mondhatni, hogy ennek kiosztása elég szubjektív, ám az általános konszenzus leginkább úgy határozza meg a trófea nyertesének kilétét, mint akinek teljesítménye nélkül az adott csapat biztosan nem jutott volna rájátszásba.

Éppen ezért van nagy dilemmában az NHL, hiszen idén itt van Steven Stamkos esete, aki a napokban a Tampa Bay Lightning együttesének gólrekorderévé vált 53 találattal – a franchise történetében soha nem sikerült Stamkos előtt ennyi gólt lőnie egy szezonban. A Villámok ifjú titánja természetesen vezeti a góllövő listát, igen meggyőző fölénnyel: 55 találata után a pontlista első helyén álló Jevgenyij Malkin 46-tal követi. Ez a különbség visszaköszön a pontok tekintetében is, igaz ott Malkin javára. Az orosz zsenit egy pont választja el a bűvös százas határtól, míg Stamkosnak a hátralévő hat mérkőzésen tíz pontot kellene még szereznie, hogy csatlakozhasson a századosok klubjához.

Ez a maradék hat találkozó viszont minden valószínűséggel Stamkos NHL-es idényének végét fogja jelenteni. A Tampa Bay 77 ponttal áll a keleti főcsoport tizenegyeidk helyén, és már csak három pontot veszíthet, ha playoffba akar kerülni. Valójában azonban a csapat sorsa már rég nem Stamkosék kezében van – ha a Buffalo folytatja elképesztő véghajráját, ami valószínűsíthető, akkor a Tampa Bay még a héten kiesik a rájátszásért folytatott küzdelmekből.

Így hiába vezette a szezon nagy részében végig a góllövőlistát Stamkos és hiába lett franchise gólrekorder, nem valószínű, hogy teljesítménye Hart Trófeát fog érdemelni, akármennyire is megsüvegelendő az idei produkciója egy felettébb gyengén muzsikáló Tampa Bayben.

Jevgenyij Malkin a mezőnyjátékosok közül a legnagyobb esélyese a trófea elhódításának, ami tökéletesen passzolna a 2009-ben kiérdemelt Conn Smythe trófeához, amit a rájátszás legértékesebb játékosának adnak oda. Ugyanakkor a Pittsburgh tavalyi szezonja megmutatta, hogy a Pingvinek képesek két legmagasabban jegyzett sztárjuk nélkül is maradandót alkotni – Dan Bylsma fiai úgy végeztek az előző idényben a negyedik helyen a konferenciában, hogy a második félévet Sidney Crosby és Malkin nélkül játszották végig.

Éppen ezért maradhat végül hoppon Malkin, mert a Pittsburgh valószínűleg nélküle is rájátszásba jutott volna idén is. Mindenképp mellette szól, hogy ő lehet az egyetlen százpontos játékos az idén, és megegyező véleményen vannak a kinti szakértők, miszerint a világ legjobb formájában játszó jégkorongozója jelenleg.

Azonban van egy valaki, aki még ennél is többet rakott le az asztalra, és aki még fontosabb láncszeme volt egész szezon során a csapatának. Ez nem más, mint a New York Rangers svéd hálóőre, Henrik Lundqvist. A kapusfenomén káprázatos védéseivel repítette a Parkőröket a keleti főcsoport (és sokáig a liga) első helyére, és hiába a nevesebbnél nevesebb sztár Marian Gáborík vagy Brad Richards személyében, a Rangers elsőszámú tartópillére akkor is Lundqvist marad, akit anno a hetedik körben draftolt le a New York-i együttes.

Lundqvist nélkül elképzelhetetlennek tűnik, hogy a Rangers ott tartózkodna a tabellán, ahol jelenleg áll. Arra is mérget vehetünk, hogy a keleti főcsoportban biztos nem ők kapták volna a legkevesebb gólt – ligaszinten is csak a St. Louis és a Los Angeles portásai kapituláltak kevesebbszer. Shutoutok tekintetében holtversenyben második helyen áll nyolc gól nélküli találkozóval a háta mögött, 36 idénybeli győzelme szintén a második helyre elegendő az egyaránt 41 győzelemmel dicsekedő Pekka Rinne (Nashville) és Marc-Andre Fleury (Pittsburgh) mögött. Végül, de nem utolsó sorban pedig kapott gólátlagban és védési hatékonyságban is dobogós helyezés birtokosa, 1.93-mal előbbi, és 93.2%-os mutatóval utóbbi kategóriában.

A Rangers legnagyobb problémája az elmúlt években az volt, hogy nem tudott egy ütőképes alakulatot összetoborozni Lundqvist köré. Bár a Rangers jelenlegi játékosállományától több is elvárható lenne, de legalább már a mérkőzések többségében sikerül meglovagolniuk a svéd portás védéseit, és megnyerni a találkozókat. Azonban amint Martin Biron, a cserekapus véd, rögtön sebezhetővé válik a New York, ami még inkább jelzi, hogy mennyire kulcsfontosságú eleme Lundqvist a Rangers gépezetnek.

Ha a Rangers sikerrel megőrzi első helyezését a keleti főcsoportban, és esetleg az alapszakasz bajnokának járó President’s Trófeát is elhódítja, akkor kétség sem fér hozzá, hogy ki tett a legtöbbet idén saját csapatáért. Bár meggyőződésünk szerint Lundqvist már így is toronyesélyesként várja a díjátadót, és végre bezsebelheti élete első Hart Trófeáját, ami már csak az elmúlt évek teljesítménye miatt is megérdemelne. Idén még egy szinttel feljebb tudott lépni, és a Rangers 1994 után ismét bajnoki reményeket táplálhat ennek köszönhetően. Utoljára kerek tíz éve, a 2001-2002-es szezonban hódította el kapus a Hartot – a Montreal színeiben Jose Theodore -, úgyhogy a jeles évforduló is adja magát, hogy ismét hálóőrre essen az újságírók választása.

Svéd sárga a Norris színe

Ki az idei év legjobb védője? Az örökifjú és hétszeres Norris-nyertes Nicklas Lidström, aki negyvenen túl is a liga elit védői közé tartozik? A bostoni óriás, a csapatkapitány Zdeno Chara, aki 2009-ben már egyszer elhódította a címet? Vagy az idei év jelentős meglepetéseket tartogatott mindenki számára?

Utóbbi kérdésre természetesen igen a válasz. Ha a kanadai fővárosba látogatunk, akkor rá is találunk az év egyik legnagyobb meglepetésemberére, a svéd Erik Karlssonra. Korai volt a svéd hokit temetnie a szurkolóknak, pedig a kiöregedő detroiti legenda, Nicklas Lidström miatt már sokan megpendítették a vészharangot a svédek hátsó állományával kapcsolatban. Erik Karlsson azonban elhallgattatta a vészmadarakat.

A harmadik idényét taposó bekk elképesztő javuláson ment keresztül az első két szezonjához képest. Bár a támadó harmadban megcsillogtatott képességeit illetően sosem érték őt kritikák, de kevesen gondolták volna, hogy idén képes lesz a pont/meccs teljesítményére, márpedig Karlsson jelenleg 76 mérkőzésen 76 ponttal áll a kanadai táblázat hetedik helyén. Még ha offenzív teljesítménye nem is lenne megsüvegelendő – elvégre egy védő védekezzen, ne támadjon –, az első két idényében felhalmozott mínusz mutatókat is a múlt emlékének adta át, idén +19-cel büszkélkedhet ebben a kategóriában.

Pár éve Mike Greennek, a Washington offenzív beállítottságú védőjének volt hasonló idénye, ő végül pont/meccs átlag felett zárta a szezont 2010-ben. Az akkor nem ért Norris Trófeát, hiszen Greennek meglehetősen könnyű dolga volt az élete formájában játszó Alexander Ovecskin, Nicklas Bäckström és Alex Szjomin társaságában – a trió mögött a negyedik helyen zárt a házi pontlistán.

Karlsson azonban Jason Spezza mellett az Ottawa Senators igazi húzóemberévé vált, aki fiatal kora ellenére valódi mentora lehet a tavaly fiatalítás útjára lépett Senators ifjú tagjai számára. Ha belegondolunk, hogy ez csupán a harmadik teljes idénye, és még további fejlődés várható a részéről, akkor könnyen arra a konklúzióra juthatunk, hogy határ a csillagos ég. Talán attól a kijelentéstől sem kell visszariadnunk, hogy meg van a svédek új Lidströmje – a következő évek majd igazolják ezt vagy sem.

A Blues kapusok nótáját nem lehet elhúzni

A Hart Trófea kapcsán már hosszan kielemeztük Henrik Lundqvist idei munkásságát, ami alapján véleményünk szerint az idei MVP cím legnagyobb várományosa lehet. Természetesen nagy reményekkel vág neki a Vezina Trófeáért folytatott harcnak is, igaz ellenfelei majd olyan illusztris személyek, mint az MVP harcban Steven Stamkos vagy Jevgenyij Malkin.

A St. Louis Blues kapusduója érdemel a legtöbb szót, hiszen mind Jaroslav Halak, mind Brian Elliott olyan teljesítménnyel rukkoltak elő idén, ami egyáltalán nem volt benne a levegőben. Halak a 2010-es montreali playoff-menetelést követően váltott klubot, csere útján került St. Louisba, ahol első éve koránt sem úgy alakult, ahogy azt tervezte – sem egyéni, sem csapat szinten. Brian Elliott még ennél is kedvezőtlenebb jelekkel vágott neki az új szezonnak, hiszen az előző évet a gyengélkedő Ottawa és Colorado színeiben húzta le, nem túl kecsegtető mutatókkal.

Hogy Ken Hitchcock vezetőedző érkezése vezetett a pálforduláshoz, vagy így is, úgy is benne lett volna ez a levegőben, az már sosem derül ki. Mindenesetre Elliott élete szezonját futja: 36 alkalommal lépett pályára – ebből 34-szer kezdőként – és 23 győzelemre vezette a Bluest, amiből kilenc shutoutot is elért – jelenleg zsinórban három kapott gól nélküli meccsnél jár. Shutoutok számában, kapott gólátlagban (1.48) és védési hatékonyságban (94.3%) is vezeti a ligát, és nem kis szerepe volt abban, hogy a Blues az idei Stanley-kupa egyik fő várományosává váljon.

Halak sem panaszkodhat saját magára, ő 25 győzelemmel gyarapította a csapat győzelmeinek számát, és szintén pályafutása legjobb teljesítményével segítheti a végső sikerig a Bluest. Kapott gólátlaga messze a legjobb 1.90-nel, míg a 92.7%-os védési hatékonyságát csak a 2007-2008-as mutatói múlják felül, igaz akkor csupán hat mérkőzésen kapott szerepet. Mindezek mellett pedig hat shutouttal is büszkélkedhet, tehát a Blues kapusok összesen eddig tizenöt mérkőzést hoztak le anélkül, hogy egyszer is megrezegtették volna a hálóikat. Ez rengeteg, de ez ugyanúgy dicséri a kapusokat, mint Ken Hitchcock rendszerét. A szakember egyébként jó eséllyel pályázik az év edzőjének címére, elképesztő pálfordulást hajtott végre a csapatnál, mely a szezon első hónapja után még úgy tűnt, hogy egy újabb jó draft cédula birtokosa lesz.

A Blues és a Pittsburgh is gondoskodott arról, hogy ne történjen trónfosztás az erőrangsorunk első helyén. A Penguins két váratlan vereségbe szaladt bele Ottawában, majd otthon az Islanders ellen, de második helyüket így is biztosan őrzik. A hét legdominánsabb csapata a Buffalo volt, 15-3-as gólátlaggal hoztak le négy győzelmet Ryan Millerék, és a Washingtonban aratott sikerükkel már playoff helyen tartózkodnak. Megérdemelten léptek előre öt helyet is a listánkon.

Mivel már csak másfél hét van hátra a szezonból, jövő héten utolsó alkalommal jelentkezünk a 2011-2012-es alapszakasz során végső erőrangsorunkkal.