Bajnokok Ligája

Mourinho reméli, hogy nem a bíróval kell foglalkozni a Milan-Barca után

A Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho és játékosa, Kaká is megnézi majd a Milan-Barcelona Bajnokok Ligája-mérkőzést.

José Mourinho évek óta azt szajkózza, hogy a játékvezetők a Barcelonát segítik az ő csapatai elleni mérkőzéseken, a katalánok pedig Gerard Piqué és Thiago Alcantara elmúlt bajnoki fordulókban történt kiállításai miatt hőzöngtek mostanában, így a Milan-Barcelona találkozó kapcsán a Real vezetőedzője azt emelte ki, hogy örülne, ha utána nem a játékvezetés lenne a téma.

José Mourinho mosolyog a Real madrid egyik sajtótájékoztatóján.

"Remélem, hogy szép meccset fogunk látni, és nem a bíró munkájáról kell majd utána beszélgetnünk" - mondta Mourinho.

A szakember mellett egyik játékosa, Kaká is feszült figyelemmel fogja követni a szerda esti meccset, hiszen korábban éveken át a Milanban futballozott.

"Nézni fogom a mérkőzést, és ahogy mindig, most is a Milannak szurkolok. Egyik korábbi csapattársam sem kért tőlem tanácsot, de tudják, hogy birkózzanak meg a Barcelonával. Remélem, hogy a piros-feketék jól játszanak, és jó eredményt érnek el" - nyilatkozta a brazil.