Heti hatos

1. Messi és a statisztika

Nincs abban semmi meglepő, ha egy-egy rekord kapcsán a statisztikusok is aládolgoznak a csúcsdöntőnek. Barcelonában hét évtizedet kellett visszalapozni ahhoz, hogy kiderítsék, a korábban 235-nek hitt mutató tulajdonképpen 232. César Rodrigez, a katalánok csatára 1939 és 1955 között ennyiszer volt eredményes Barca-mezben, s mivel mostanában futballozik a klubban bizonyos Lionel Andrés Messi nevű játékos, aki hét és fél év alatt, 24 évesen megközelítette ezt a számot, ideje volt vizsgálódni. Az ellenőrzés megtörtént, s hogy a történészek ne dolgozzanak hiába, az argentin zseni ismét megrázta magát. A Barcelona meg a Granadát, az 5-3-as végeredményhez Messi mesterhármasa is kellett, így aztán kedd óta ő a gránát-vörös kékek csúcstartója 234 találattal. Hogy hol a vége, azt egyelőre sejteni sem lehet, de nem is ez a lényeg, jelenleg mindenki annak örül (talán még Madridban is), hogy hétről-hétre láthatja a labdarúgás történelmének egyik, ha nem a legjobb futballistájának mutatványait. Az utóbbi években egyre sűrűbben felvetődik a kérdés, kihez lehet hasonlítani Messit, el lehet-e dönteni, hogy vajon Pelé, Maradona, vagy ő a number one. Aligha, mert bár vannak mérőszámok (válogatottság, gól, címek), más volt a futball az ötvenes, a nyolcvanas években, mint mostanában. A napokban feltették ugyanezt a kérdést az ,,újkori Barcelona" egyik megálmodójának, a klub korábbi játékosának és edzőjének Johan Cruyffnak, aki Messit példaképül állította a gyerekek elé, merthogy nem csak a pályán, hanem a civil életben is ikonnak tekinthető. De hogy a holland mondjon valami szakmait is, megtette az összehasonlítást, miszerint ,,Messi elképesztően cselez, mozog, fél méteren belül képes irányt váltani jobbra, vagy balra. Mintha a labda a testéhez tartozna. Olyan, mint Maradona fénykorában. Mindketten kicsik." Itt azért felvetődik egy-két kérdés. Ha feltételezzük, hogy a bolha becenévre hallgató argentinnak még egy évtized hátravan a pályafutásából, akkor a mostani még nem a fénykora? Lesz, lehet-e ennél is jobb? Egy biztos, és ebben Cruyff sem tévedhetett: Messi, az ,,Isteni Diegóhoz" hasonlóan nőni már nem fog.

2. Ha hoki, akkor Fehérvár

Tízszer egymás után bajnokságot nyerni bármelyik sportágban bravúr. Jégkorongban pláne az, még akkor is, ha nem tartozunk a hoki nagyhatalmak közé. A SAPA Fehérvár AV 19 évek óta az osztrák nemzetközi ligában (EBEL) edződik, miközben itthon azért brusztolnak a csapatok, hogy játszhassanak majd vele a magyar bajnoki döntőben. Idén a Miskolci Jegesmedvéknek jutott a megtisztelő, de a várható végeredmény szempontjából irigylésre méltónak nem nevezhető feladat. Miután a fehérváriak a felsőházi rájátszás után az elődöntőben alulmaradtak az Olimpija Ljubljanával szemben, befejezték idei, összességében sikeres szereplésüket az osztrák sorozatban, hazatértek, és azzal a lendülettel - de talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy levezetésképpen - besöpörték az OB I bajnoki címét. Mindössze négy mérkőzés kellett az aranyhoz, a tudásbeli különbséget hűen tükrözik az eredmények (7-1, 12-1, 7-0, 8-3), a Mol Ligában és a Magyar Kupában is ezüstérmes miskolciak szó szerint bottal üthették Palkovicsék nyomát a jégen. A válogatott gerincét és a kanadai Kevin Primeau személyében szövetségi kapitányát is adó Fehérvár 2003 óta megszakítás nélkül nyeri a magyar bajnokságot (előtte 1981-ben, 1999-ben és 2001-ben végzett az élen), és mivel az utánpótlása is hosszú távon biztosított, úgy tűnik, a riválisok célja még sokáig az ezüstérem megszerzése lehet.

3. Mit ér a kupa, ha német?

Lassan lecseng az európai futballszezon, a bajnokságok és a nemzeti kupák a döntő szakaszukhoz közelednek. Utóbbi sorozatok jelentősége sok helyen vetekszik a pontvadászatéval (mi sajnos, nem ebbe a kategóriába tartozunk), de hogy népszerűségükben, látogatottságukban azonos szinten áll a kettő, az biztos. A német kupa két elődöntőjét csak azért látták hetvenezren a helyszínen, mert többen nem fértek el a lelátókon, a két pályaválasztó, a Greuther Fürth és a Borussia Mönchengladbach közül a másodosztályú csapat sajnálhatja igazán, hogy csak tizenötezres a stadionja. Igaz, az ellenfelek már önmagukban telt házas meccseket ígértek, azt azonban kevesen hitték, hogy a Dortmund és a Bayern München a 0-0-ás rendes játékidő után is képtelen érvényesíteni a tudásbeli különbséget. A bajorok egészen a tizenegyesekig srófolták szurkolóik idegeit, s bár a büntetőpárbajt 4-2-re megnyerték, a Gladbach teljesítménye elismerésre méltó. A Playmobil Arénában ennél is nagyobb dráma zajlott, pedig ott nem jutottak el a csapatok a ,,szétlövésig". Az aktuális bajnok, a jelenleg is öt ponttal vezető Dortmund szenvedett a másodosztály éllovasának otthonában. A Fürth kispadján már a tizenegyesekhez készülődtek, ezért a 118. percben kapust cseréltek. A 120.percben aztán megtörtént a csoda - mármint a Dortmund szempontjából -, Gündogan lövése után a labda a kapufáról az elvetődő Fejzic hátára, majd onnan a hálóba pattant. Középkezdésre sem volt idő. Arra meg pláne nem, hogy a kővé dermedt hazai játékosok, edzők, és szurkolók rövid időn belül magukhoz térjenek. A történet akár összeállításunk negatív hírei között is helyet kaphatna, de legyünk pozitívak, ezért inkább a német kupaelődöntők hangulatát, az esélytelenek teljesítményét emelném ki. Végül is a győzteseknek is kijár a dicséret, hiszen továbbjutottak, így összejött az álomdöntő, amire eddig 328 ezer jegyigénylés futott be. Május 12-én, a berlini Olimpiai Stadionban tehát újfent tanúi lehetünk annak, milyen is az, amikor komolyan veszik a kupát - szurkolói, klub és szövetségi szinten egyaránt...

4. Ötvenen túliak olimpiai társasága

Mondják, hogy az élsport nem egészséges. Tény, hogy ha valaki tartósan világszínvonalon űzi, az károsíthatja a szervezetét, főként akkor, ha az illető ilyen-olyan módon rá is segít a teljesítményére... Mindenfajta hátsó gondolat nélkül, Birgit Fischer, a kajak-kenu német nagyasszonya úgy gondolta, 50 évesen megcélozza a londoni olimpiát. Ennek első állomása a húsvéti duisburgi válogató verseny, majd április végén a második. Ami biztos, a huszonhétszeres világbajnok kajak-királynő benevezett a megméretésre, aztán ha teljesíti a szintet, és úgy véli, hogy lehet esélye az ötkarikás játékokon, megcélozza a kilencedik aranyérmét. Fischernek egyébként van gyakorlata a visszatérésben, megtette ezt korábban kétszer is, bár az a tény, hogy legutóbb hét esztendeje vett részt világversenyen, kérdésessé teszi, hogy harmadszorra sikerül-e a terve. Ha igen, akkor sem biztos, hogy kuriózumnak számít majd, Jeannie Longo ugyanis úgy döntött, nekifut a nyolcadik olimpiájának is. Egészen pontosan arról van szó, hogy a 13-szoros országúti kerékpár-világbajnokot hazájában jelölték abba a nyolc fős keretbe, amelyből majd júliusban választják ki az utazók névsorát. Az 1996-ban Atlantában aranyérmet nyert francia ,,szupernagyi" mindenesetre bízik abban, hogy az angol fővárosban is tekerhet, méghozzá tisztán. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert férjét és edzőjét tiltott anyagok birtoklása miatt nemrég letartóztatták, és ő is belekeveredett az ügybe. Az eljárás során Longót doppingolással gyanúsították meg, ám végül ejtették a vádat, versenyezhet tovább. Hogy meddig, az erősen behatárolt, hiszen 53 és fél évesen hosszú távra már nem tervezhet, London viszont itt van a nyakunkon.

5. Érdem, vagy érdek? - Mancini rehabilitálta Tévezt

A zseniknek könnye(bbe)n megbocsát az ember. Valami hasonló történt Manchesterben is, amikor Roberto Mancini a City menedzsere úgy döntött, ad még egy esélyt Carlos Téveznek. Fél év telt el a tavaly szeptember 27-én, a Bayern München elleni BL-csoportmeccsen történt ,,csere-ügy" óta, és akkortájt sokan úgy gondolták, hogy az argentin csillag többé nem teheti a be a lábát a Etihad Stadionba, de még a városban sem volt ajánlatos sétálnia. El is hagyta Angliát, engedély nélkül hazautazott, időközben a PSG, a Milan és az Inter is szerette volna leigzolni, de a Manchester Citynek egyik ajánlat sem felelt meg. Manciniék nem erőltették a dolgot, kivártak, s hogy végül melyik fél engedett, az a történet szempontjából másodlagos. A lényeg, hogy Tévez visszatért a klubhoz, erőnlétileg felhozta magát és várta, mikor léphet ismét pályára a Cityben. Múlt héten szerdán megtörtént a nagy pillanat, a Chelsea elleni bajnoki 66. percében, nem sokkal a londoniak vezető gólja után Nigel de Jongot váltotta a 27 esztendős csatár. A fogadtatása felemásra sikeredett, volt aki örült, hogy újra láthatja őt, de volt, aki füttyszóval fogadta. A történtek után várható volt a vegyes érzelem nyilvánítás, maga Tévez sem számított másra, ő azonban láthatóan megpróbált csak arra koncentrálni, ami a dolga. Agüero egyenlítő gólját ő is megünnepelhette, aztán négy perccel a vége előtt már őt (is) ünnepelték. Olyan gólpasszt adott Nasrinak, amilyent csak kevesen tudnak ebben a szakmában, a bokamozdulatban benne volt a jó értelemben vett csibészsége, de a páratlan zsenialitása is. A kérdés persze továbbra is az, kell-e nekünk, pontosabban a Citynek a sokszor öntörvényű, nehezen kezelhető Tévez? A választ maga Mancini adta meg azzal, hogy újra számít rá, más kérdés, hogy a döntésében mekkora szerepet játszott a megbocsátás és mennyiben vezérelte őt az érdek. A két manchesteri csapat versenyfutása a bajnoki címért mindenesetre azt feltételezi, hogy az utóbbinak volt nagyobb súlya. 

6. Négy év múlva BL-döntőt is rendezhetnénk

Nemsokára lesz új stadionunk. Fontos a jelző, hiszen a korábbi tervekben a Puskás Ferenc stadion teljes, vagy részleges lebontása, felújítása is szerepelt, most azonban Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Suzuki Kupa sajtótájékoztatóján kijelentette, marad a régi, és mellette - nagyjából a szoborpark helyén - egy vadonatúj, hatvanötezres arénát építenek. A majdan egymástól karnyújtásnyira álló két monumentális létesítmény látvány szempontjából különösnek ígérkezik, főleg úgy, hogy épülne mellettük vizes központ, kerékpáros pálya és vívócsarnok is. A nagy kérdés persze az, mikor? Nos, pontos dátum még nincs, ám a kormányfő  behatárolta az időpontot, amikor azt mondta, hogy négy év múlva szívesen nézne rangos meccseket az új stadionban. A férőhelyek számát tekintve egyébként a rangos jelző BL-döntőt is jelenthet, így aztán nem csak a magyar futball közelíthet Európához, hanem a labdarúgás krémjét is közelebb hozhatjuk hozzánk. Az persze egyelőre csak álom, hogy a kettő belátható időn belül találkozzon is egymással. A szándék tehát megvan, sőt, ez már több is annál, most már csak azért szurkoljunk, hogy ne ismétlődjön meg a debreceni példa, ahol több, mint egy évtizede téma az új futballstadion építése, és bár az utóbbi években felgyorsultak az események az ügyben, a tervezőjét még csak most keresik.

Heti hármas

1. Bűnbak keresés Veszprémben

Ha nem is egy világ, de egy szép álom omlott össze bennünk vasárnap este. Sőt, több volt mint álom, pár másodpernyire voltunk a valóságtól, attól a pillanattól, hogy kijelenthessük, az MKB Veszprém negyeddöntős a kézilabda Bajnokok Ligájában. A sorsolásnál még a fejünket fogtuk, hogy az elmúlt három évhez hasonlóan (kétszer a Barcelona, egyszer a Ciudad Real) megint egy spanyol csapat jutott nekünk, ám joggal reménykedhettünk abban, hogy az Ademar Leónon végre sikerül túllépni, és megszakad a rossz sorozat. Az első mérkőzés eredménye, a három gólos vereség még inkább növelte az optimizmust, joggal hihették azt sokan, hogy a Veszprém Aréna hangulata, no és persze a játékosok elszántsága és tudása együtt elegendő lesz a hátrány ledolgozásához, a továbbjutáshoz. Minden úgy történt, ahogyan elterveztük, pontosabban ahogy azt Mocsai Lajos és játékosai elképzelték, begyakorolták és néhány másodperc híján megvalósították. Perez elhamarkodott lövése, majd ami még ennél is fájóbb, Baena bántó egyedülléte és gólja pillanatok alatt romba döntötte az addig aprólékosan felépített művet. Hogy a csend mennyire tud fájni, azt a helyszínen lévők tapasztalhatták a leginkább, a szurkolók - kivéve persze a néhány spanyolt - némán, sokan könnyeikkel küszködve vették tudomásul, hogy megint nem sikerült. Hogy miért nem, arra természetesen születtek magyarázatok, van, amelyik szakmai oldalról közelíti meg a kérdést, van, amelyik érzelmi, mentális hiányosságokat feszeget, van, aki egyszerűen azt mondja, hogy ilyen helyzetben még a súlyos sportszerűtlenség is belefér. Hogy kinek van igaza (valószínűleg mindenkinek), azon most már kár rágódni, bűnbakot keresni pláne nem érdemes, ez a csapat ugyanis szerzett már annyi örömöt a magyar szurkolóknak, hogy talán egy ilyen kiesés még belefér. Egyszer. Többször már nem biztos.

2. Szunnyadó indulatok Madridban

A blancóknál megint elszakadt a cérna. Szerdán a Villarreal volt a Real Madrid ellenfele, és Ronaldóéknak abban a tudatban kellett pályára lépniük az El Madrigalban, hogy a Barcelona öt pontra megközelítette őket a tabellán. Szenvedtek is a királyiak a kieséstől fenyegetett hazaiakkal szemben, fél órával a vége előtt azonban CR7 megtette amit vártak tőle, a 91. bajnoki meccsén megszerezte a 100. gólját, megelőzve ezzel a Puskás Ferencet, akinek 105 mérkőzésre volt szüksége ehhez a teljesítményhez. A történelmi találatot kissé hosszasan ünnepelték a madridiak, Senna ugyanis a 83. percben pazar szabadrúgással egyenlített, ami viszont ezután történt, az néhány korábbi El Clásicóhoz hasonlítható. Először Mourinhót küldte el a kispadról a bíró, később a keményen odalépő Ramos kapott pirosat, majd az ítéletet nem éppen irodalmi stílusban kommentáló Özil is mehetett az öltözőbe. Az 1-1 re végződött mérkőzés után természetesen a játékvezető, José Luis Paradas Romero került a támadások középpontjába, tény, hogy a bíró felkészültségét meghaladta a találkozó, kis túlzással, aki szembe jött vele a pályán, az lapot kapott, hogy mennyit és milyen színűt, azt talán maga sem tudta pontosan. Ez persze nem menti fel a kiélezett helyzetben továbbra is idegileg labilis madridiakat, akik ha csak kicsit is tudnák magukat függetleníteni edzőjük habitusától, előrébb járnának. Így is ott vannak az élen, igaz, a tíz pontos előnyük hatra csökkent, ez azonban még mindig elegendő lehet ahhoz, hogy a Barcelonát letaszítsák a trónról. A tudásuk, a játékuk, és most már az eredményességük is megvan hozzá, a kudarctűrő képességük a konfliktus kezelő készségük még nincs. Ez pedig akár döntő is lehet a folytatásban. Az mindenesetre előrelépés, hogy a Villarreal elleni döntetlen után a Realt nem képviselte senki a sajtótájékoztatón, mert nem akartak olyat mondani, aminek később következménye lehet. Ez is egy megoldás, még ha a stresszkezelés szempontjából sehova sem vezet.

3. Terjed a Vasas-saga

Nem biztos, hogy ez a legalkalmasabb hely és időpont a Vasassal foglalkozni, hiszen a csapat éppen a legutóbbi fordulóban szerezte meg első tavaszi győzelmét. Ami viszont előtte, de főként a két bajnoki között történt, az megér néhány mondatot. Konkrétan a ,,sportorvosi ügyre" és annak következményeire gondolok, aminek kezelése, lezárása tökéletesen tükrözi az angyalföldi klubban kialakult állapotokat. A történet ugye azzal kezdődött, hogy Haris Mehmedagics a 20. fordulóban nem léphetett pályára a Győr ellen, mert nem volt érvényes a sportorvosi igazolása. A mulasztás okát akkor többen, többféleképpen kommentálták, a múlt hét elején aztán meglett a felelős is, név szerint Golecz Gábor technikai vezetővel vitették el a balhét. A ,,tettes" természetesen tagad, szerinte az engedély ez év november 23-ig érvényes, ezért játszhatott a védő korábban a Pécs és a Honvéd ellen. Golecz aztán megmagyarázta, mi lehetett a probléma, mondván valóban elkeveredett a papír, amit hétfőn talált meg egy másik játékos irataiban, ezért aztán nem érti, miért az engedély érvénytelensége miatt rúgták ki. Ha ez igaz, akkor én sem értem, mint ahogy nyilván a fegyelmi határozatot meghozó ügyvezető, Kovács Ágnes sem lehetett pontosan tisztában az előzményekkel. Mindez persze nem menti fel Goleczet, gondolom, neki nem csak az érvényességi pecsétekre, hanem magára az okmányra is figyelnie kell, így aztán érthető, hogy amikor megtudta, hogy szerződést bontanak vele, rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá. Hál Istennek nem volt súlyos a dolog, így aztán azt is kibírta a technikai vezető, hogy a felmondó levélben az is állt: tettleg bántalmazta munkatársait, Lakatos Sándort és Mohácsi Mártát. Az ügy a Munkaügyi Bíróságon folytatódik, a Vasas FC Kft. vezetősége az általa kiadott közleményben mindenesetre kijelentette, hogy a menedzsment, a szakmai stáb és a játékosok is teljes mértékben elhatárolódik a történtektől. Hogy erre miért volt szükség, az nem teljesen világos, mert az odáig rendben lenne, hogy az edzőknek és a csapatnak sok köze nincs ahhoz, hogy kinek hol tárolják az engedélyét, és hogy az érvényes-e vagy sem, a vezetőség viszont tarthatna némi önvizsgálatot. Nem is elsősorban az ominózus mulasztás miatt, hanem azért, mert - ha igaz -, akkor nem csak egy trehány és feledékeny, hanem egy agresszív technikai vezetőt alkalmaztak. Bár ez az egész ügy eltörpül amellett, ami tulajdonosváltás címszó alatt zajlik Angyalföldön. A helyzet szinte naponta változik, és most már a bennfentesek számára is követhetetlen. A legfrissebb információ az, hogy nyárig biztosan nem lesz új tulajdonosa a Vasasnak. Azt már én teszem hozzá, hogy az előző mondatban - az utóbbi időben történtek tükrében - kéretik több szót fenntartásokkal kezelni.