NBA

Megkezdődik az őrült hajsza a rájátszásért – 13. heti erőrangsor

  • Barcsai Róbert
megosztom

Heti rovatunkban ezúttal a rájátszásért küzdő csapatokról lesz szó, hiszen megvizsgáljuk, hogy kinek mekkora esélye lehet a végén odaérni a playoffra. Ha kíváncsiak vagytok, hogy miért lehet még meleg a pite New Yorkban, vagy éppen Houstonban, akkor tartsatok velünk!

Kelet

Keleten a szokásoknak megfelelően viszonylag egyszerű a helyzet, hiszen a Miami és a Chicago párharcába senki sem szólhat bele, a 3-7. hely közötti együttesek között már csak a sorrend kérdéses, ám a 8. és a 9. pozícióban két olyan alakulatot találunk, akikre még komoly küzdelmek várnak, ha playoffba szeretnének jutni.

Carmelo Anthony

A New York Knicks Mike D’Anthony menesztése óta bíztató jeleket produkál, hiszen Mike Woodson irányításával 7-1-es mérleget tudhat magáénak a csapat. Ennek ellenére közel sem jelenthető ki, hogy a New York biztosan rájátszásba jutott, hiszen a Milwaukee-val szemben csupán 2.5 mérkőzéses előnyben van a Knicks, ami szinte garantálja, hogy rendkívül kiélezett párharcot láthatunk az alapszakasz hátralévő részében. A New York problémáit fokozza, hogy Carmelo Anthony továbbra sem találja önmagát, a Jeremy Lin-féle csoda múlni látszik, hiszen mostanában már nem képes azt a játékot hozni, amivel anno a vállán vitte a csapatot. A legnagyobb problémát viszont Amare Stoudemire sérülése jelenti, ugyanis a napokban bejelentették, hogy az erőcsatár, aki egyébként mostanában a Knicks legeredményesebb játékosának számít, a háta miatt határozatlan időre kidőlt.

Ha ez nem lenne elég, akkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a New Yorkra feltűnően erős sorsolás vár az alapszakasz hátralévő részében, hiszen a csapat még kétszer találkozik az Atlantával, a Chicagóval, az Orlandóval, egyszer a Miamival, a Bostonnal, a Milwaukee-val, valamint a Clippersszel.
Esély a rájátszásra: 65%

A Milwaukee-nál szintén voltak bíztató jelek az elmúlt időszakban, hiszen volt egy hat mérkőzésből álló győzelmi szériája is a Bucksnak, ám azóta 1-3-as mérleggel álla csapat. Monta Ellis érkezésével a csapat megkapta azt a játékost, aki képes lehet rájátszásba vezetni a Buckst, hiszen a tetovált hátvéd képes folyamatosan végigjátszani a meccseket, ráadásul mindezt úgy, hogy hihetetlen mennyiségű pontot tud termelni. Összességében úgy gondolom, hogy a Milwaukee kihasználhatja azt, hogy a New York egyik vezére nélkül kényszerül napról napra pályára lépni, valamint a Bakoknak jóval könnyebb sorsolásuk van, hiszen a hátralévő 17 mérkőzésből 11-et hazai pályán játszik a csapat.
Esély a rájátszásra: 35%

Nyugat

Nyugaton –szintén a szokásoknak megfelelően- hihetetlen öldöklés vár a csapatokra a célegyenesben, ugyanis ha megnézzük a tabellát, akkor látható, hogy a harmadik helyezett Lakerst csupán öt mérkőzés választja el a 10. helyezett Sunstól. Véleményem szerint a Thunder első, valamint a Spurs második helyét már senki sem fogja elvenni, a Lakers-Clippers-Dallas-Memphis négyesben pedig van akkora tartás, hogy a szoros állás ellenére bejussanak a rájátszásba, ezért most csak a Jazz-Rockets-Nuggets-Suns négyesfogattal érdemes foglalkoznunk ebből a szempontból.

A Utah Jazz együttese már elkezdte a hajrát, hiszen utolsó nyolc mérkőzéséből hetet megnyert a csapat, ráadásul nem is akármilyen ellenfelekkel szemben, hiszen a Jazz le tudta győzni a Lakerst, a Denvert, valamint az Oklahomát is. A keret tele van jobbnál-jobb fiatalokkal, akikhez az utóbbi időben bátran nyúl Tyron Corbin mester. A sorsolások nehézségét a nyugati csapatoknál viszonylag nehéz megítélni, hiszen ez a konferencia sokkal kiegyensúlyozottabb, nincsenek kiemelkedően gyenge csapatok, úgy, mint keleten. A Jazz elsősorban a hazai pályán lejátszott mérkőzésekből meríthet erőt, hiszen idegenben elég gyenge a csapat, ráadásul a Utah nem is könnyű ellenfelekhez látogat az alapszakasz hátralévő részében, a Salt Lake City-beli együttesre ugyanis a New Orleans kivételével mind-mind nehéz csapatok várnak idegenben.
Esély a rájátszásra: 60%

A Houston együttese elsősorban szintén a keret mélységében bízhat, ugyanis az egyik, ha nem a legjobb cseresorral rendelkezik a Rockets, akik bármikor képesek megnyerni egy-egy mérkőzést. A csapat az utóbbi időben meglehetősen hullámzóan teljesít, viszont kétség sem férhet hozzá, hogy Scoláék összekapják magukat a hajrára.  A Rockets esetében a sorsolás nehézségét a következő hetek adják, ugyanis a következő hét mérkőzésből ötöt idegenben játszik a csapat, ám a zárás ennek megfelelően könnyebbnek ígérkezik, mert az utolsó négy összecsapásból három (New Orleans idegenben, Golden State, New Orleans otthon) mindenképpen hozhatónak tűnik. Az igazi kulcs azonban az április 15-16. között sorra kerülő Denver elleni két mérkőzés ígérkezik.
Esély a rájátszásra: 65%

Az első együttes, amelyik már nem rájátszást érő helyen áll, az nem más, mint a Denver, ám nem elhanyagolható tényező, hogy a csapat pontosan ugyanúgy áll, ahogy a Houston és a Utah. A Nuggets a Rocketshez hasonlóan hullámzóan teljesít az utóbbi időszakban, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a csapat egyik legjobbja, Nené nemrég elhagyta a coloradói együttest, ráadásul Danilo Gallinari sérülés miatt április közepéig nem játszhat. A Denver sorsolása rendkívül nehéznek ígérkezik, hiszen a hátralévő 16 mérkőzésből 10-et idegenben játszik a csapat, ráadásul ezek közül az utolsó kettő az alapszakasz utolsó két összecsapása lesz, meglehetősen nehéz ellenfelekkel szemben, név szerint a Minnesota és az Oklahoma City otthonában.
Esély a rájátszásra: 45%

A Phoenix együttese rendkívül későn kezdte el a hajrát, gyakorlatilag a Suns a semmiből lépett elő playoff-esélyes csapattá. A Napocskák az All-Star szünet óta parádés, 11-4-es mérleget tudhatnak magukénak, ám egy ilyen sűrű naptárral lejátszott szezon során nagy kérdés lehet, hogy mennyire bírják az öregek a tempót. Ha a magas átlagéletkor nem lenne elég, még a sorsolás sem könnyíti meg a Suns dolgát, hiszen a csapatnak úgy kellene másfél mérkőzéses hátrányát ledolgozni, hogy a hátralévő 17 összecsapásból 9-et idegenben játszanak majd Grant Hillék, ráadásul a Suns közel sem rendelkezik olyan mély kerettel, mint a három vetélytársa.
Esély a rájátszásra: 30%

A hét legszebb jelenetei:

A hét játékosa: Joe Johnson (Atlanta Hawks)
Joe Johnson az elmúlt héten ismét régi önmagát idézte, hiszen a héten 22.75 pontot átlagolt, ám a hét játékosa címet mégsem ezzel érdemelte ki JJ, hanem azzal, hogy 37 pontot szerzett a Utah Jazz elleni négy hosszabbításos thrillerben.

A hét mérkőzése: 2012.03.25. Atlanta Hawks-Utah Jazz 139-133 h.u.
Vasárnap este nem mindennapi összecsapást láthattak a nézők, hiszen az Atlanta-Utah összecsapás négy hosszabbítást hozott, ezek után pedig kétség sem férhet hozzá, hogy melyik volt a hét mérkőzése. Íme, a legszebb pillanatok:

NBA
13. heti erősorrend:
Aktuális helyezés Múlt heti helyezés Csapat Heti mutató Mutató
1 1 Chicago Bulls 2-1 40-11
2 3 Oklahoma City Thunder 3-1 37-12
3 4 San Antonio Spurs 4-0 33-14
4 2 Miami Heat 2-2 35-13
5 6 Orlando Magic 3-0 32-18
6 5 Los Angeles Lakers 2-2 30-19
7 11 Indiana Pacers 4-1 29-19
8 9 Boston Celtics 3-1 27-22
9 15 Atlanta Hawks 4-0 30-20
10 16 Houston Rockets 3-1 27-23
11 17 Utah Jazz 4-1 27-23
12 10 Memphis Grizzlies 1-3 26-21
13 7 Los Angeles Clippers 2-3 28-21
14 14 Phoenix Suns 2-2 25-24
15 8 Dallas Mavericks 1-2 28-22
16 12 Philadelphia 76ers 1-2 27-22
17 18 New York Knicks 4-1 25-25
18 13 Denver Nuggets 2-2 27-23
19 20 Milwaukee Bucks 2-3 22-27
20 19 Minnesota Timberwolves 1-2 24-26
21 21 Portland Trail Blazers 2-2 23-26
22 22 Golden State Warriors 2-2 20-27
23 23 Detroit Pistons 1-3 17-32
24 25 Sacramento Kings 1-3 17-32
25 24 Cleveland Cavaliers 0-3 17-29
26 27 Toronto Raptors 1-4 16-34
27 28 New Orleans Hornets 1-3 12-37
28 26 New Jersey Nets 1-3 16-35
29 29 Washington Wizards 1-4 11-38
30 30 Charlotte Bobcats 0-3 7-40

 

megosztom