Férfi kosárlabda

Szolnokon már foglalják a buszokat a debreceni Final Fourra

  • MTI
megosztom

Amint arról korábban beszámoltunk, a debreceni Főnix Csarnokban rendezik a férfi kosárlabda EuroChallenge Kupa négyes döntőjét, amelyben a Szolnoki Olaj együttese is érdekelt. A kosárlabda-szövetség elnöke szerint a diplomáciai siker a klubvezetők áldozatvállalásának köszönhető, a csapat vezetőedzője szerint itthon sem együttese lesz az elődöntő favoritja.

"Ez a siker azt mutatja, hogy remek csapat dolgozik a kosárlabdában, ezalatt a szolnoki klubot és a szövetséget egyaránt értem" - mondta az MTI-nek Szalay Ferenc, a kosárszövetség elnöke. "Ehhez járul az egyesület tulajdonosi körének áldozatvállalása és a Bodrogváry Iván által képviselt magyar sportdiplomáciai erő, melyeknek közös eredménye a debreceni rendezés. A FIBA Europe feltörekvő kosárnemzetek tekint bennünket, értékeli, amit letettünk az asztalra, és fontos tényező lehetett az is, hogy decemberben, a 2015-ös női Európa-bajnokság sikeres pályázatának prezentációja során részletesen bemutattuk Magyarországot a döntéshozóknak."

"Bízunk benne, hogy sokan kijönnek megnézni bennünket a debreceni 6-7000 férőhelyes csarnokban, úgy tudom, Szolnokon már buszokat foglalnak le a szurkolók arra a hétvégére" - fogalmazott Pór Péter vezetőedző. "A hazai helyszínnel picit könnyebb dolgunk lesz a Besiktas ellen, de így sem mi leszünk a favoritok. Mindenesetre megpróbáljuk, talán kifogunk egy olyan napot, amikor legyőzhetjük a törököket."

"Magyarország másodszor rendezhet nemzetközi kupadöntőt férfi vonalon, miután 1986-ban Budapest adott otthont a BEK-döntőnek" - nyilatkozta Olafur Rafnsson, a FIBA Europe elnöke. "Biztos vagyok benne, hogy a mostani Final Four jól mutatja majd a magyar kosárlabda folyamatos fejlődését, és a vendégek remekül fognak szórakozni."

"Sosem látott érdeklődés övezte a résztvevők részéről az Eurochallenge négyes döntőjének rendezését. A magyarok elhivatottságának és lelkesedésének, illetve Debrecen remek infrastruktúrájának ismeretében úgy érzem, ideális döntést hoztunk" - mondta Nar Zanolin, a FIBA Europe főtitkára.

Magyar részről férfi vonalon eddig csak a Budapesti Honvéd játszott elődöntőt nemzetközi sorozatban még 1958-ban, akkor a fővárosiak végül bronzéremmel zártak a BEK-ben.

Magyarországon legutóbb 2004-ben került sor európai kosaras kupadöntőre, akkor Pécs adott otthont a női Euroliga négyes fináléjának. A házigazda együttes bronzéremmel zárta a tornát.

megosztom