Juventus

Nem éreztem magam soha haszontalannak - Del Piero

A Juventus 37 éves legendája néhány nap alatt a Milan és az Internazionale kapujába is betalált, a szurkolók imádják, Antonio Conte dicséri, de a torinóiak "Alexét" csak a csapat eredményessége érdekli.

Del Piero újra elemében van

Az idei idényben nem hárult kulcsszerep a zebramezesek legendájára, hiszen mindent egybevetve 19 találkozón lépett pályára, de azokon is javarészt csak kiegészítő emberként jutott szóhoz. A Milan elleni kupaelődöntőben, majd vasárnap az Inter elleni Derby d'Italián is több szerepet kapott, és láss csodát, mindkét ősi riválisnak "be is köszönt".

"A szezon során egyetlen percig sem éreztem magam haszontalannak, és nem gondolok arra, hogy befejezem. Arról pedig szó sem volt, hogy januárban elhagyjam a csapatot" - mondta a RAI 2-nek Del Piero.

Azzal, hogy az olasz támadó bevette az Inter kapuját, elmondhatja magáról, hogy mind a 18 Serie A-s szezonjában szerzett gólt és immáron 288 találattal vezeti a Juventus örökranglistáját.

"Az Inter elleni győzelem azért volt fontos, mert így továbbra is versenyben vagyunk a Milannal. Rajta tartjuk a gázpedálon a lábunkat" - így a világbajnok csatár, akit Antonio Conte, a csapat szakvezetője is az egekig magasztalt a milánióak legyőzését követően. "Örülök, hogy mindkét milánói csapatnak betaláltam, hiszen nagyon fontos meccsek voltak a számunkra" - így a torinóiak ikonja, aki a jövőjét firtató kérdésre kitérő választ adott. "Következik a Napoli elleni rangadó. Élvezni akarom ezt a pillanatot és harcolni minden mérkőzésen".

Mint ismert, Del Piero szerződése a szezon végén lejár, de a klub elöljárói nem hosszabbították meg a kontraktusát, így a nyáron 19 szezon után elhagyja az "Öreg Hölgyet".

Del Piero gólja az Inter ellen...


 

... és a Milan ellen