London 2012

Nincs olimpiai kvótája a női párbajtőrcsapatnak

  • MTI
megosztom

Nem sikerült kiharcolnia az olimpiai kvótát a magyar női párbajtőr-válogatottnak, mivel az egyéves kvalifikációs időszak utolsó versenyén vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben.

A magyaroknak, akik a barcelonai Vk-fordulón két hete elért negyedik helyükkel őrizték meg matematikai esélyüket, legalább a harmadik helyen kellett volna végezniük vasárnap a franciaországi St. Maurban. A Szász Emese, Békefi Edina, Antal Edina, Takács Emese összeállítású együttes azonban a brazilok legyőzése után kikapott az észtektől.
   
Ebben a szakágban így egyetlen egyéni kvóta megszerzésére van még lehetőség, ezzel Szász Emese élhet áprilisban a pozsonyi zónaversenyen, amelyen már csak olyan nemzetek egy-egy képviselője indulhat, melyek addig nem szereznek egyetlen indulási jogot sem az adott szakágban.

Múlt héten a férfi kardozók maradtak le csapatban az olimpiáról, a férfi tőrözőknek nem is volt reális esélyük a legjobbak közé kerülni, így már csak a női tőrözők vívhatják ki a londoni részvétel jogát, ugyancsak vasárnap (ma) Budapesten. Női kardban és férfi párbajtőrben nem rendeznek csapatversenyt az idei játékokon.

A vívók mostanáig - nem hivatalos számítás szerint - három egyéni kvótát gyűjtöttek be: a tőröző Mohamed Aida, a kardozó Szilágyi Áron és a párbajtőröző Imre Géza léphet pástra Londonban.

megosztom