NB I

Izgalmas hajrában kaparta ki a győzelmet a Vasas a ZTE ellen

  • MTI
megosztom

A Vasas hazai környezetben rendkívül fordulatos mérkőzésen, az utolsó pillanatokban szerzett góllal 3-2-re nyert a sereghajtó, és továbbra is nyeretlen ZTE ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának szombati játéknapján.

Az angyalföldi gárda - amely ezt megelőzően mindhárom idei bajnoki mérkőzését elvesztette - a 13. forduló után tudott ismét győzni.

Hercegfalvi Zoltán (Vasas) elfejeli a labdát Szakály Dénes (ZTE) elől a labdarúgó OTP Bank Liga, 21. fordulójában játszott Vasas-Híd - ZTE FC mérkőzésen, az Illovszky Rudolf Stadionban.

A Vasas kezdte jobban a találkozót és Tóth révén korán vezetést is szerzett. Ezt követően is lendületben maradt Urbán Flórián együttese, de nem tudta növelni előnyét. A vendégek ezt követően némiképp feltámadtak, ám az eredmény nem változott.

A fordulást követően sokáig nem volt nagy helyzet, majd két percen belül hatalmasat változott a meccs képe, ugyanis két gólt is szerzett a ZTE: előbb a becserélését követően két perccel a kapuba találó Jasarevic, majd a másik csere, Brikic volt eredményes.

A Vasas ugyanakkor hamar válaszolt, Dajic egalizált, s izgalmaknak még nem volt vége, ugyanis az angyalföldi gárda az utolsó pillanatokban kiharcolta a győzelmet.

OTP Bank Liga
21. forduló
Vasas-Híd - ZTE FC 3-2 (1-0)
Illovszky Stadion, 1500 néző, v.: Radványi
gólszerzők: Tóth B. (7.), Dajic (78.), Kovács G. (92.), illetve Jasarevic (73.), Brkic (75.)
sárga lap: Bárányos (38.), illetve Szalai T. (43.), Balázs Zs. (60.), Brkic (75.), Máté P. (84.)
Vasas: Ilizi - Kovács G., Tóth M., Takács Z., Tóth B. - Varga G. (Szabó B., 73.), Mehmedagic, Kovács D. (Katona, 67.) - Hercegfalvi, Dajic (Kovács Á., 80.), Bárányos
ZTE: Jahic - Ganugrava, Szalai T., Pál D., Hidvégi (Jasarevic, 71.) - Hervás (Polareczki, 61.), Máté P., Szakály D., Panikvar - Nicorec (Brkic, a szünetben), Balázs Zs.

 

megosztom