Vívás

Hatodik hellyel növelte önbizalmát a fontos vasárnapi csapatverseny előtt Mohamed

  • MTI

Szép győzelmeket aratva a legjobb nyolc között, a hatodik helyen fejezte be szereplését Mohamed Aida a női tőrözők budapesti Világkupa-versenyén.

A 64-es tábla szombati küzdelmeiben Mohamed két kínai és egy lengyel vívó legyőzésével jutott el a negyeddöntőig - mindannyiszor fölényesen verve ellenfelét -, majd az elődöntőbe kerülésért 15-7-re kikapott az orosz Julija Birjukovától. Ebben az asszóban 0-6-nál adta az első tust, s a különbség ezt követően már végig megmaradt.

"Az első három ellenfelemmel szemben bejött az az aktív, agresszív stílus, amit vívtam, az utolsónál viszont türelmesebbnek kellett volna lennem. Birjukova sokkal jobban védekezik, ellene a nagy távolságról elindított akciók nem voltak eredményesek" - nyilatkozott az MTI-nek Mohamed, akinek egyéniben már a verseny előtt megvolt az olimpiai kvótája. - "Összességében örülök annak, hogy az idén először a nyolc közé jutottam, ez jó nekem az önbizalmam szempontjából, meg a csapat holnapi szereplét illetően is. Azért az nem mindegy, hogy milyen tartással megy föl az ember a pástra."

Mohamed Aida azt is elmondta, hogy a korábbi kvalifikációs versenyeken nem végzett pontos számításokat arról, hogyan is áll az olimpiai kvótaszerzésért zajló versenyben.

"Nagyvonalakban azért tisztában voltam vele, hogy kikre kell odafigyelnem" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy most már a vasárnapi csapatversenyre koncentrál.

Abban a magyar válogatott kivívhatja az olimpia részvételt, és akkor egyéniben is automatikusan három magyar léphet majd pástra Londonban. A magyaroknak a jelenlegi pozíciójukat kell majd megőrizniük úgy, hogy maguk mögött tartsák a velük holtversenyben álló franciákat, illetve az őket kis hátránnyal követő németeket.

Egyéniben Mohamed mellett még két magyar - Varga Gabriella és Varga Katalin - került fel a táblára, de ők az első fordulóban kikaptak.

Az olimpiai kvalifikációs időszak utolsó versenye iránt rendkívül nagy az érdeklődés, ezt túl a 156-os, tekintélyes egyéni indulói létszámon leginkább az támasztja alá, hogy a világranglista első 32 helyezettje egytől egyig eljött Budapestre.

A vasárnapi csapat Vk 8 órakor kezdődik, s a döntőre 15 órától kerül sor az Angyalföldi Sportközpontban.

Vívás
Tőr Világkupa, Budapest
a 64 között:
Mohamed Aida-Si Jün (Shi Yun, kínai) 15-0
Jeon Hi Szuk (dél-koreai)-Varga Katalin 15-11
Olga Lelejko (ukrán)-Varga Gabriella 15-14
a 32 között:
Mohamed-Szun Csao (Sun Chao, kínai) 15-8
a 16 között:
Mohamed-Martyna Jelinska (lengyel) 15-6
negyeddöntő:
Julija Birjukova (orosz)-Mohamed 15-7
Valentina Vezzali (olasz)-Ysora Thinus (francia) 15-13
Arianna Errigo (olasz)-Kamilla Gafurzjanova (orosz) 15-14
Ajda Sanyajeva (orosz)-Jevgenyija Lamonova (orosz) 15-8
 
A magyarok helyezései: 6., Mohamed Aida, ...44. Varga Gabriella, ...55. Varga Katalin, ...74. Kreiss Fanny, ...103. Knapek Edina, ...128. Czeglédy Edina, ...135. Orosházi Csilla, ...138. Bíró Fanni, ...142. Gólya Fruzsina, ...145. Koreny Ajna, 146. Zupkó Klaudia, ...153. Sági Dóra és Berta Adrienn