Létesítmény

Muszbek szerint a tervezettek közül a Fradi-stadion megépítése a leginkább kérdéses

  • MTI

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a három tervezett labdarúgó-stadion – a debreceni, a nemzeti és Üllői úti – felépítése 100-110 milliárd forintba kerülhet, s biztos abban, hogy ezekből kettő meg is valósul 2016-ra.

Az egykori ligaigazgató a Digi Sport pénteki Reggeli Start című magazinműsorában azt mondta: a debreceni aréna megépítésére van a legnagyobb esély, a leginkább kérdésesnek pedig az új FTC-stadiont tartja, mert jelenleg sem az építkezés, sem a fenntartás költségeire nem látja a fedezetet.

"Mivel egy stadion fenntartása – és most nem nemzeti stadionról beszélek – évi 120-150 millióba kerül, ez azt jelenti, hogy 20-30 százalékkal kellene megnövelni a Ferencváros labdarúgócsapatának jelenlegi, 500-600 milliós éves költségvetését" – jelentette ki Muszbek, majd hozzátette: nem zárja ki, hogy ezt a plusz pénzt elő tudják teremteni a zöld fehérek.

Mivel Muszbek szerint a stadionokban egy kulturált ülőhely létrehozása 1-1,5 millió forintba kerül, a három stadion összköltsége az alapinfrastruktúrával együtt 100-110 milliárd forint lehet, ami nem olyan jelentős összeg, hogy megrendítené a költségvetést.

A sportközgazdász hangsúlyozta: nemcsak a felépítés költségeivel kell számolni, hanem a stadionokat gazdaságosan kell tudni üzemeltetni is, ezért azoknak mindenképpen multifunkcionálisaknak kell lenniük. A debreceni és az Üllői úti arénában rendszeresen bajnoki mérkőzéseket játszanak majd a csapatok, így biztosítottnak tűnik a folyamatos kihasználtság, a nemzeti stadion esetében azonban ehhez Muszbek szerint legalább évi 25-35, kulturális vagy egyéb rendezvényre lenne szükség.

"Legalább ennyi teltházas esemény kellene, ugyanakkor arra is gondolni kell, hogy jegyárak 2500-6000 forint körül legyenek, mert különben nem lesz fizetőképes kereslet a belépőkre" – tette hozzá.

Muszbek úgy látja, hogy körülbelül 35-40 milliárddal kerülne többe egy nemzeti stadion, amennyiben 45 ezres helyett 65 ezres lenne, ahogyan azt Orbán Viktor miniszterelnök egy keddi sajtótájékoztatón megemlítette. A sportközgazdász elmondta, beszélt tervezőkkel, akik úgy látják, hogy egy ekkora létesítmény elférne a jelenlegi Puskás Stadion és a Papp László Budapest Sportaréna közötti területen, más kérdés, hogy mi lenne a sorsa ebben az esetben a szoborparknak.

"Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy egy ekkora stadion esetében a nemzetközi előírások szerint öt-hétezer fős felszíni parkolót is biztosítani kell, valamint azt, hogy a parkoló autók a mérkőzés után fél órán belül el tudják hagyni a stadion környékét. Ehhez a környező utakat, például a Dózsa György utat is fejleszteni kellene" – emelte ki Muszbek.