Tenisz

Federer, Nadal, Djokovics és a Bryan-tesók is szépen búcsúztak Gonzáleztől - videó

A férfiak profi teniszversenyeit szervező ATP hangulatos videóval búcsúztatta a 31 éves korábban visszavonult, a pekingi olimpián ezüstérmes chilei Fernando Gonzálezt, akinek a jelenkor legnagyobbjai is elküldték jókívánságaikat.

Roger Federer, aki ellen González egyetlen Grand Slam-döntőjét, a 2007-es Australian Open fináléját játszotta, azt emelte ki, hogy sok nagyon élvezetes meccset játszottak egymás ellen.

Rafael Nadal, aki a pekingi olimpia döntőjében győzte le a chileit, elmondta, hogy nagyon jó embernek tartja egykori ellenfelét, aki nagyon fog hiányozni az ATP-sorozatból.

Andy Murray, a világranglista jelenlegi negyedikje azt mondta, González azok közé a játékosok közé tartozott, akiket nagyon szeretett nézni, és a korábbi világranglista-ötödik tenyeresét emelte, ki, amihez hasonlót szerinte sokáig nem fogunk látni a pályán.

A párosban is aktív Gonzáleztől az egymás oldalán 11 Grand Slam-tornát nyerő amerikai Bryan-fivérek is elköszöntek, akik szintén a tenyerest emelték ki, ami elől elmondásuk szerint sokszor le kellett hajolniuk, hogy megmeneküljenek.

A jelenlegi világelső Novak Djokovics azt mondta, tudja, hogy González sokat jelentett hazájának, Chilének, és kiemelte, hogy szerette "kollégája" érzelmekkel teli játékát.

Végül gyakori párostársa, az argentin David Nalbandian is elköszönt partnerétől, megköszönve neki a már gyermekkoruktól együtt töltött sok időt, és kiemelve, hogy nagyra tartja Gonzálezt.