Bolton

Blatter csodának tartja Muamba sikeres újraélesztését

  • MTI

Csodának nevezte Fabrice Muamba újraélesztését Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.

A Bolton Wanderers korábbi U21-es angol válogatott játékosa szombaton, a Tottenham elleni FA Kupa-mérkőzés 41. percében összeesett, mert megállt szíve. A pályán megpróbálták újraéleszteni, majd kórházba szállították, Jonathan Tobin csapatorvos pedig később azt mondta: 78 percig gyakorlatilag halott volt.

A 23 éves középpályásnak sokáig kritikus volt az állapota, hétfőn azonban már azt közölték, hogy jobban lett, önállóan lélegzik, és a szíve is mindenfajta segítség nélkül ver. Azóta folyamatosan javul az állapota, bár továbbra is egy londoni klinika intenzív osztályán ápolják.

Blatter csütörtökön számolt be arról, hogy telefonon beszélt a Bolton elnökével, Phil Gartside-dal.

"Nagyon emocionális beszélgetés volt. Körbeállta őt a csapat többi játékosa. Csodáról beszélt, és én is csodának tartom, ami történt - fogalmazott a svájci sportdiplomata. - Mélyen hívő, vallásos ember vagyok, és hiszem, hogy van valaki, aki figyel és vigyáz ránk."