Vízilabda

Amerikai túrával készül az olimpiára Kemény Dénes válogatottja

megosztom

Május 26-án kéthetes amerikai-kanadai felkészülési túrára utazik a londoni olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott.

Kemény Dénes szövetségi kapitány a vlv.hu oldalnak elmondta: várhatóan négy hivatalos mérkőzés is vár a csapatra. Hangsúlyozta: 16 éves kapitánysága alatt most először utazik úgy a tengerentúlra a válogatott, hogy edzőtáborozni megy, nem pedig világversenyre.

"Évek óta hívnak minket közös edzésekre az USA-ba és Kanadába is, de eddig sose jött össze, mindig visszautasítottam a felkérést mert indokolatlannak tartottam a költséges utazást. A sok kikosarazás után, már tavaly kinéztem ezt az időszakot, hogy viszonozzam mindkét csapatnak az elmúlt évek magyarországi látogatásait. Az, hogy kint barátságos meccsek is lesznek, az eredeti megbeszélésnek nem volt része, igaz, ki se volt zárva. Őszintén szólva várható volt, hogy ha már ott edzőtáborozunk, akkor az amerikai és a kanadai csapat szeretne velünk meccset is játszani. Természetesen ez nekünk mindenképpen hasznos, mert egyrészt hozzájárul a formába lendüléshez, másrészt engem segít a válogatásban is. Utazásunk költségeit egy külön támogató fedezi."

A kapitány jelezte: az első hetet az Egyesült Államokban töltik, részleteket most még nem tud, de az biztos, hogy Los Angelesbe utaznak, és várhatóan kétszer - először a megérkezés másnapján, azaz május 27-én - megmérkőznek a pekingi olimpiai döntős ellenféllel. Az egyik találkozót - vélhetően az elsőt - műsorára tűzi az Amerika-szerte nagy nézettségű NBC televíziós csatorna.

"Nem lennék meglepve, ha az edzések Los Alamitosban lennének, itt van az amerikai csapat edzőközpontja. A második héten Kanadában leszünk, s a gyakorlás mellett Vancouverben és Victoria városban is játszunk egy-egy mérkőzést Kanada nemzeti csapatával" - tette hozzá.

Kemény Dénes hangsúlyozta: az elutazás előtti kéthetes budapesti munka után nem fog keretet szűkíteni, legfeljebb egészségügyi vagy más speciális ok maradhat itthon valaki, de az előfordulhat, hogy lesz olyan játékosa, aki a túrának csak egy szakaszán vesz részt.

megosztom