Karrier

A Dortmundban mellőzött Barrios a kínai "Chelsea"-hez távozhat

megosztom

Tavaly nyári térdsérülése után kiszorult a Borussia Dortmund kezdőcsapatából Lucas Barrios. A paraguayi támadó távozni szeretne, jól értesült források szerint a szakmai szempontok helyett az anyagiak vezérlik.

A Borussia kezdőcsapatából kiszorult paraguayi támadót a szakmai szempontok helyett az anyagiak vezérlik.

A Bild című német bulvárlap már a 27 éves játékos új állomáshelyét is tudni véli: a következő szezontól a kínai Guangzsu Evergrandét fogja erősíteni, évi 6.7 millió eurós fizetésért.

Barrios szerződése 2015 nyaráig szól a fekete-sárgáknál, így a távol-keletieknek a körülbelül 12-15 milliós átigazolási díjat is ki kellene fizetniük, de ez nem okozna gondot a tulajdonosnak, egy ingatlanmilliárdosnak, aki 75 millió eurót szán erősítésre. A Guangzsu jelenleg a 10. helyen áll a 16 csapatos kínai élvonalban, keretében három brazil és egy argentin futballista található (a kínaiak és egy koreai labdarúgó mellett), így a dél-amerikai Barrios "földjei" közé is kerülne.

A csatár tavaly nyáron, a Copa Américán szenvedett izomsérülést, szeptemberben tért vissza a pályára, de a mostani idényben mindössze kétszer játszott csereként a Bundesligában, noha az előző két évadban alapember volt.

megosztom