Magyar válogatott

A játékosok komoly egyéni fejlődésen mehetnek keresztül - Egervári Sándor

megosztom

A magyar labdarúgó-válogatott kapitánya kijelentette, több debreceni játékost is kiemelten figyel.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor és segítője, Csábi József volt a Hajdú Bihari Napló vendége. A szövetségi kapitány a Debrecen több játékosát is kiemelten figyeli tavasszal.

"Varga Józsi jelenleg is oszlopos tagja a keretünknek, nem véletlenül. Korábban Czvitkovics Péter is Debrecenből jött, mellette ott van Mészáros Norbert, aki most is a Lokiban futballozik. Norbit folyamatosan figyeljük és terveink között szerepel, hogy áprilisban és májusban három-három napra összehívjuk az NB I-ben magas szinten teljesítő játékosokat, ő vélhetően ott lesz ebben a keretben. De említhetem a csapatkapitány Szakály Pétert és a feltörekvő ifjakat: Korhut Mihályt vagy Bódi Ádámot. Ez a ligaválogatott akár az A-csapat előszobájaként is felfogható, egy jó teljesítménnyel egy szinttel följebb is léphetnek ezek a labdarúgók."

Egervári Sándor felborítaná a papírformát

A kapitány azt is elmondta, mit gondolt, mikor megtudta, hogy újra a hollandok ellen kell készülnie a csapatnak a selejtezőkön.

"Boldogok éppen nem voltunk, de a kinti mérkőzésünk, amelyen a 70. percig 3–3-ra álltunk velük, adhat okot a bizakodásra. Ráadásul az a véleményem, hogy a keretben található futballistáink nagy része komoly egyéni fejlődésen mehet még keresztül a vb-selejtezők végéig. Évről évre jobbak, rutinosabbak lesznek, ha kellően össze tudjuk csiszolni a fiatalokat a Juhász Rolandék korosztályával, akkor még erősebb ellenfelekkel szemben is képesek lehetünk a bravúrra. Abban, hogy képes lehet, persze az is benne van, hogy nem sikerül, hiszen a futball nem egyszerű műfaj. De a hitünk megvan arra, hogy felborítjuk a papírformát, ehhez nyilván meg kell előznünk komoly futballkultúrával rendelkező országokat, hiszen a holland, a török csapat mindenképpen előttünk jár. De ha a meghatározó játékosok hétről hétre optimális körülmények között játszanak, akkor egy-egy meccsen fel tudjuk venni az említett nemzetekkel a versenyt. De nem felejthetjük el a románokat és az észteket sem, utóbbi válogatott pótselejtezőt játszott az Európa-bajnokságért. A hitünk megvan és az is sokat jelent számunkra, hogy az ország mögénk állt, a közvélemény maximálisan elfogadja a srácokat.

Egervári a futball általános trendjeiről is beszélt, melyet továbbra is a Barcelona diktál a világnak.

"A trendet a Barcelona megszabta az elmúlt években, ezek a technikailag hihetetlenül magas szinten képzett, kreatív futballisták mutatják a várható irányt. A katalánok képzési rendszere példaértékű, amit a holland Johann Cruyff honosított meg náluk annak idején, ez főként a hetvenes évek holland válogatottjának a szakmaiságát tükrözi. Úgy vélem, az elkövetkezendő években ez az irány nem fog változni, a technikailag precízen felkészített játékosoké a jövő és nem a gladiátoroké. Ez a most eredményes játék a régi, magyaros stílusra rímel, hiszen ez valahol a Puskás Öcsiék futballja volt. A mi válogatási elveink is egybecsengenek ezzel, tehát olyan labdarúgókat keresünk - elsősorban a pálya középső harmadában és a támadósorban -, akik a kreatív és képzett futballt képviselik, említhetem itt Dzsudzsákot, Komant vagy Rudolf Gergelyt is. Azaz a nemzeti sajátosságunkban hiszünk. De a trendek kapcsán érdekes megemlíteni a német válogatottat is, hiszen az utóbbi tíz évben ők sem a fizikális dominanciára helyezték a hangsúlyt, hanem a látványos, kreatív labdarúgásra. Ha mi is ebbe az irányba indulunk el, hiszem, hogy jó felé megyünk."

megosztom