London 2012

Lóháton Pekingtől Londonig

  • MTI

Megan Lewis, aki 2008-ban indult Pekingből lóháton, hogy 2012 júliusára megérkezzen a londoni olimpia nyitóünnepségére, kedd délelőtt megkezdte magyarországi útját.

A sportember a lovasok.hu tájékoztatása szerint Tiszabecsnél indította magyarországi túráját a tízéves shagya herélt, azaz Dallam hátán. Egyedülálló útja során Megan Lewis helyi lófajtákon lovagol, melyek alkalmazkodtak szülőföldjük adottságaihoz.

A walesi Lewis előreláthatólag Mátészalka felé indul, majd Nyíregyháza, Debrecen, Hortobágy, Tiszafüred, s a Tisza-tó mentén lovagol. Budapestet délről kerüli meg, aztán Bábolnán és Győrön át Sopron felé veszi az irányt. Várhatóan legalább egy hónapig tart majd a magyarországi útja.

A lovas átszelte már Kína és Közép-Ázsia sztyeppéit és sivatagjait a kínai Nagy Fal mentén, megjárta az ősi Selyemutat, a mongolok és hunok útvonalán érte el a Kaszpi- és a Fekete-tenger északi partjait. Ezt követően vágott neki túrája utolsó részének Európa erdőségein keresztül, s 2011 végén érkezett az ukrán-magyar határra.