Heti 6:3

Halálközeli élmények írták felül a BL, az F1 és minden más fontosságát a héten

  • Maruzsa István
megosztom

Újra eltelt egy hét, így ismét jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Hagyományosan a pozitívumokat szoktuk előrevenni hetente jelentkező rovatunkban, de szombaton kora este attól tartottam, hogy fel kell borítanom a sorrendet, mert egy halálesettel kell foglalkoznom a Heti 6:3-ban. Szerencsére a Tottenham Hotspur stadionjában és a London Chest Hospitalban dolgozó szakemberek ezt megakadályozták, így én is maradhatok a jól bevált szokásoknál. Nézzük először a hét pozitív történéseit!

 

Heti Hatos

1. Magyar gólpasszok és gól Moszkvából

Dzsudzsák Balázs végigjátszotta a Dinamo Moszkva és a Zenit Szentpétervár mérkőzését, és gólpasszt is adott. Huszti Szabolcs ugyan csak csere volt, de ő is adott egy gólpasszt és lőtt egy hatalmas szabadrúgásgólt. A statisztikában is meglátszó adatok mellett azért van egy-két dolog, ami árnyalja a képet. Biztos vagyok benne, hogy Dzsudzsák fog még jobban játszani a Dinamóban, mert az akaratával, a helyezkedéseivel és a beindulásaival nem volt gond az egyoldalúan alakuló rangadón, de azért az összhang nem tökéletes még a társakkal. Abban viszont csak reménykedem, hogy Huszti egyszer megbékél. A korábbi válogatott játékoson ugyanis a bajtársiasság szikrája sem nagyon látszott, amikor nem sokkal a beállása után hátulról odataposott Dzsudzsáknak, és sajnos a helyszínen ott tartózkodó Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal sem volt alkalma találkozni. Persze a kapitánnyal telefonon sem szeretne beszélni a nemzeti csapatot annak idején egy hangzatos levél kíséretében elhagyó középpályás, pedig szerintem találnának megoldást az abban a bizonyos írásban felvetett problémákra. Addig, amíg ennek eljön a napja, legyünk büszkék arra a hatalmas gólra meg arra a két gólpasszra, amit a Dinamo-Zenit meccsen láthattunk.

A magyar játékosok gólpasszai és Huszti gólja 3:00-tól

2. Németh Krisztián lassan beindul

Nem akarok két gól után örömtüzeket gyújtogatni, de azért örülök, hogy Németh Krisztián két meccset már eldöntött a holland bajnokságban. És remélem, hogy a magyaroknak általában nagyon fekvő holland bajnokság megfelelő ugródeszka lesz számára, hogy kiteljesítse a tehetségét, és innen továbblépve a benne rejlő lehetőségeknek megfelelő színvonalon játsszon és később nagy sikereket érjen el. Ehhez egy-két év türelemre még biztos szükség lesz, és talán nem lenne baj az sem, ha a szezon végén nem rohanna el a Waalwijktől, bárkitől is jön ajánlat. Meccsrutint, játékélményt, gólokat kell gyűjtenie, ehhez pedig ez az együttes tökéletesnek tűnik.

3. Újra van Forma-1!

Az Ausztrál Nagydíjjal beindult a világ legnépszerűbb autóverseny-sorozatának 2012-es szezonja. Ráadásul rögtön némi változatossággal indult az utóbbi években ellaposodó sorozat, hiszen nem a tavaly a mezőnyt tönkreverő Sebastian Vettel, hanem a 2009-es világbajnok Jenson Button tudott nyerni (nem mintha a két szimpatikus pilóta közül bármelyiket jobban vagy kevésbé kedvelném, mint a másikat). Igaz, hogy az angol futamgyőzelme ugyanannyira nem volt kérdéses, mint ahogy általában nem szokott az lenni bárkié egy száraz pályás, nagyjából rendben lezajló versenyen, de reménykedjünk, hogy előbb-utóbb az öldöklő csaták izgalmát is sikerül majd visszacsempészni a Forma-1-be!

4. A Chelsea egy nagyon jó futballcsapat, Fernando Torres egy nagyon jó csatár

Lehet, hogy ez a pont a negatívumok közé is beilleszthető lenne, mert ahhoz, hogy a fenti állítást megtehessem, André Villas-Boas kirúgatása is kellett. Mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a londoni klub egyes játékosai - önző vagy épp a csapat érdekeit szem előtt tartó szándékaik miatt - meg akarták buktatni a fiatal portugál menedzsert és végül nagy nehezen sikerrel is jártak. Egy új edző mindig új impulzusokat ad egy csapatnak, de azért önmagában akkorákat szerintem nem, mint amekkora fejlődést Roberto Di Matteónak sikerült elérnie. De nézzük inkább azt az oldalát a dolognak, hogy egy nyűglődő, küszködő, rosszul játszó együttes helyett végre van egy újabb csapat az európai palettán - az angolról már felesleges beszélni - amely komolyan beleszólhat a nemzetközi kupatavasz alakulásába. Erről részletesen majd a következő pontban, itt még inkább Fernando Torresre térnék ki.

Frank Lampard és Roberto Di Matteo örülnek a Chelsea-Napoli Bajnokok Ligája mérkőzés után 2012-ben.

Abba a táborba tartozom, akik szerint a spanyolnak nem kellett volna elhagynia Liverpoolt, Suárezzel a Premier League legrettegettebb csatárkettősét alkothatnák, de azért annál sokkal jobb játékos, mint amit eddig a Chelsea-ben mutatott. Akart, küzdött, hajtott mindig, de a rendszerbe sosem eddig egyáltalán nem illett bele a Kékeknél. A másodosztályú Leicester elleni kupameccsen megvillantotta, hogy mire képes, és azért nem gondolom, hogy a gyengébb képességű ellenfél miatt lebecsülendő a két gólja és a két gólpassza, mert hasonló helyzetben van, mint Németh Krisztián, aki a 2. pontban került elő. Élményekre, gólokra van szüksége, mert elképesztően hitetlen és bizalmatlan volt saját magával szemben. Ráadásul azt hiszem, hogy három-négy gólt is nyugodtan lőhetett volna a hétvégén, ha az óriási tehetséggel rendelkező, tarthatatlan Daniel Sturridge-nak valaki végre a fejébe tudná verni, hogy három védő bebőrözése után nem köteles a kapuson is egyedül keresztülgyötörni a labdát...

5. Klasszikus tavasz elé nézhetünk a BL-ben

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolása után úgy tűnik, hogy csak egy rangadó-jellegű párharc lesz a következő körben, de az utána jövő fordulóktól sokat várok. A Milan-Barcelona párosítás esélyesének a katalánokat gondolom - ahogy talán a Milánón kívüli világon mindenki -, de azért annyira nem egyértelmű az a dolog, Massimo Allegri egy nagyon felkészült szakember, akinek épp csak az hibádzik idén, hogy a legjobb csapatát még egyszer sem tudta pályára küldeni. Várhatóan a negyeddöntőben sem fogja tudni, és ezért fog búcsúzni a piros-fekete együttes.

Az APOEL-nek tiszta szívből gratulálok az eddigi szerepléséhez, de ha a Real elleni párharcukban nem az lesz a kérdés, hogy melyik madridi csatár tud Lionel Messihez hasonlóan öt gólt lőni egy BL-meccsen, az az év(tized) meglepetése, blamája, kabaréja (bundája?) lesz. A Benfica-Chelsea párosnál ekkora különbség nincs, de a londoniak előző pontban kifejtett feltámadása miatt nekik is illő lenne továbbjutni, méghozzá jó játékkal.

A Marseille-Bayern csata elsősorban számomra elsősorban Didier Deschamps személye és tudása miatt kérdéses, de az ő furfangja is kevés lehet, ha egy topon lévő Bastian Schweinsteiger irányítja a Bajorok játékát. Mert az már kiderült, hogy hiába van ott Heynckes-mester, hiába van ott Ribéry, Müller vagy Gomez, a Bőrnadrágosoknál ő a kulcsfigura.

6. Peyton Manningnek van csapata a következő NFL-szezonra is

Ez persze nem olyan nagy meglepetés, elég elolvasni hozzá a nevet és szinte minden csapat azonnal igent mondana, ha el akarnák adni neki a játékost (szinte, a Patriots mondjuk nyilván nem). De az öröm a hírben, hogy a remek irányító egy teljes kihagyott szezon és súlyos nyaksérülése után újra olyan állapotba került, hogy vállalja a következő idényt, és megpróbál részt venni egy újabb nyerő csapat kialakításában. Persze, mivel a Denver Broncoshoz került, ez azt is jelenti, hogy a szárnyait épp csak bontogató Tim Tebownak rögtön első szezonja végén egy nagy pofont kell kihevernie. Azért remélem, hogy ő is megtalálja majd azt a helyet, ahol megfelelően fejlődhet, és néhány évnyi rutint összegyűjtögetve igazi stabil vezéralakká növi ki magát, mert azért a Tebow Time-okban megmutatta, hogy nagy csodákra képes. Addig viszont abban bízom, hogy Peyton Manningtől is látunk még egy-két szép dolgot.

Heti Hármas

1. Lehet, hogy a futball komolyabb dolog a vallásnál, de azért mégsem a legfontosabb

Abidal és Muamba. Az egyikükkel valószínűleg egy orvosi szobában közölték, hogy veszélyben az élete és egy minden addiginál keményebb meccset kell lejátszania, a másikuk élete egy izgalmasan induló kupameccsen ért véget kis híján felfoghatatlan hirtelenséggel. A végeredmény hasonló lehetett volna, mégis más a két történet. Annak ellenére, hogy májtranszplantációra szorul, Abidal még mindig részt vesz a Barcelona edzésein, és azt hiszem, sokan higgadtan tudomásul vettük a hírt, de elkönyveltük, hogy majd megműtik és meggyógyul. Muamba szívleállása viszont kőkeményen fejbe vert mindannyiunkat. Először a bajt jelző, majd aggódó végül kétségbeesett játékosokat, utána a megdöbbenő, az életéért küzdő fiatal nevét skandáló, imádkozó végül sírva fakadó szurkolókat, utoljára pedig az egész világot.

A Tottenham és a Bolton játékosai, valamint Owen Coyle figyelik Fabrice Muamba újraélesztését 2012-ben Londonban.

Fehér Miklós, Dárdai Balázs, Marc-Vivien Foé, Antonio Puerta és annyi más sportoló után megint egy ilyen eset... Azt hiszem, a nagy baj Fabrice Muambát az egyik legjobb helyen érte ahol érhette, valószínűleg Európában sem sok hely van Londonon kívül, ahol lett volna esélye az életben maradásra, nemhogy a világ más részein. Ennek köszönhetően az ő gyors lefolyású története egyelőre ott tart, ahol Éric Abidalé remélhetőleg néhány hét múlva fog: egy kórházi ágyon lábadozik és lassan, de biztosan javul az állapota. Nem hiszem, hogy valaha fog még játszani, de életben van, a menyasszonyának van vőlegénye, a gyermeküknek van édesapja, a szüleinek van fia.

Remélem, hogy ez mindkettőjüknél így marad még sokáig, mert a halál ugyan az élet része, de nem 23 és nem is 32 év után. Jó egészséget Éric és Fabrice!

2. Két rangadón egy nevetséges gól

Nem tetszett a labdarúgó NB I vasárnapi játéknapja. Hiába játszott a címvédő és a jelenlegi listavezető, valamint az ország legnépszerűbb csapata és egyik ősi riválisa. A két meccsen talán egy jó félidőt láthattunk, köszönhetően a Videotonnak, de a ""bajnoki döntő"" gólját mégsem az a játékrész, nem a jó szélső elfutások, a szép beadások és a veszélyes fejesek, hanem egy minimum fura gondolat hozta. Mladen Bozsovics arcára volt írva, hogy mennyire szívesen visszapörgetné az időt, de erre már nincs lehetősége, így valószínűleg örökre rásütik, hogy a Vidi utolsó esélye a 2012-es bajnoki címre rajta ment el. Meg lehet, hogy a Győré is...

A fővárosi rangadó még nagyobb csalódás volt, hiszen a Honvéd eleve nem akart eljutni a Ferencváros kapujáig, és amikor véletlen sikerült is, akkor is csak a fejünket foghattuk, olyan otromba, kajla, rossz lövéseket láthattunk a csatároktól. A Fradi legalább próbálkozott, de a zöld-fehér együttes sem tűnik most többnek egy iparos csapatnál, amely nem véletlenül áll ott a tabellán, ahol. Védekezésből mindkét csapat jól vizsgázott - nem véletlen lett 0-0 a vége -, de azt hiszem, hogy azt is csak magyar szinten...

3. Mit ér az Európa Liga?

Úgy tűnik, hogy semmit. Kár, hogy a második számú európai kupasorozat nem jelent motivációt a közvetlen európai élvonal számára. Elsősorban a Manchester Unitedet és a Manchester Cityt kell itt kiemelnünk, mert ennek a két csapatnak tovább kellett volna jutni az EL-ben a legjobb 16 mezőnyénél. Annyira nem vették félvállról a dolgot, mint az olasz csapatok szokták - ami számomra szintén érthetetlen tendencia -, a nevek többé-kevésbé stimmeltek azokkal, akik a legélesebb meccseken ott szoktak lenni a csapatban, de valami azért mégis hibádzott. Hozzáállásban, felkészültségben. Pedig itt is lehetnének igazán izgalmas és érdekes párharcok a hajrában a Bajnokok Ligájához hasonlóan, de jelenleg inkább annak a veszélye áll fenn, hogy hasonló háziversennyé silányul az Európa Liga, mint tavaly. Csak ezúttal nem portugálok, hanem spanyolok lesznek a főszereplők. Persze ebbe elsősorban a németek és közülük is elsősorban a Schalke beleszólhat - várhatóan igen izgalmas meccseken -, csak azt sokadannyian fogják nézni, mintha a két manchesteri csapat is ott küzdene még.

megosztom