Olasz Kupa

A Juventus a hosszabbításban megtörte a Milant és bejutott a döntőbe

A Juventus 2-2-es döntetlent játszott a vendég Milannal a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján, ezzel 4-3-as összesítéssel bejutott a fináléba. Az első félidőben a Zebrák voltak fölényben, a másodikat a vörös-feketék uralták, és hosszabbításra mentették a mérkőzést, de a ráadásra kipukkadt a Milan ereje, Vucsinics bombagólja pedig a torinóiak sikerét jelentette.

Nagy iramban, de helyzet nélkül telt el az első negyedóra Torinóban, az első lehetőséget a Milan harcolta ki, de Ibrahimovic szabadrúgása a sorfalban végezte a 14. percben. Újabb tíz perc telt el a következő lehetőségig, ekkor Seedorf távolról próbálta meglepni Storarit, nem sokkal zúgott el a labda a bal felső felett. A 22. percben Ibrahimovic balról, 14 méterről lőtt laposan, Storari hárított, a másik oldalon Vucsunics keltett zavart.

Nem sokkal később már a Juventus vezetett: a Lichtsteiner beadására érkező Del Piero megelőzte a kissé határozatlan Ameliát, és közelről a kapuba passzolt (1-0). A vörös-feketéknek ekkor már két gól kellett volna a hosszabbításhoz, de a szünetig nem sokat tettek a zárkózásért, a hazaiak előtt voltak lehetőségek, de Vucsinics, majd Pirlo lövése sem okozott gondot Ameliának, a félidő végén pedig Del Pierónak volt egy veszélyes fejese. A milánóiak védelme sokszor bizonytalan volt az első felvonásban, de a szünet után egyenlítettek: Mexes ívelte be a labdát a védelem mögé, Mesbah pedig a kapu bal oldalába fejelt (1-1).

A folytatásban mindkét kapus előtt sorra jöttek a helyzetek, az Ibrahimovicot váltó Maxi López lövését fogta Storari, Vucsinics az oldalhálóba bombázott, majd Muntari tornáztatta meg Storarit, Marchisio pedig Ameliát. A nyomást a Milan bírta jobban, Maxi López bombagóllal mentett hosszabbításra a hajrában: egy fordulás után16 méterről, középről zúdított a hálóba (1-2).

A 86. percben Boriello szórakozott el egy ziccert, a 94. percben Maxi López passzáról maradt le Inzaghi, Vucsinics 18-ról próbált nagy gólt rúgni, sikertelenül. A Juventus nyerő helyzetből kényszerült túlórára, következett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás.

Ahol a Zebrák tudták mozgósítani a tartalékokat, rögtön egy nagy helyzet indította a ráadást, Vucsinics lövése kijött Ameliáról, Marchisio az ismétlést a kapu fölé durrantotta. A 96. percben Vucsinics lőtte a döntő kapujába a Juvét, álló helyzetből 22 méterről pókhálózta ki a bal felsőt (2-2).

A Juve hosszabbításban ütötte ki a Milant

A Milan nem tudott válaszolni, a hazaiak pedig jól húzták az időt, és Borriello is riogatott a vörös-feketék kapuja előtt. Öldöklő 120 perces küzdelem után Antonio Conte együttese jutott a Coppa Italia fináléjába, ahol a Siena-Napoli párharc győztesével csap össze. A Milan a szezonban negyedszer sem tudta legyőzni a Juventust, vigasztalódhat a Serie A-ban és a BL-ben, előbbi sorozatban épp az Öreg Hölggyel fut versenyt a scudettóért.

Olasz Kupa, elődöntő, visszavágó:
Juventus-AC Milan 2-2 (1-0, 1-2, 1-0)
Gólszerző: Del Piero (28.), Vucsinics (96.), illetve Mesbah (51.), Maxi López (81.)
 
Továbbjutott a Juventus, 4-3-as összesítéssel.
 
Szerdán:
Napoli-Siena 20:45 (1-2)