Haladás

Korolovszky, Kenesei és Vujovics is csatasorba állhat a Ferencváros ellen

megosztom

Rajos Gábor kiállítása, Tóth Péter pedig öt sárga lapja miatt nem játszhat a Haladásban a következő fordulóban a Ferencváros ellen.

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában a Zalaegerszeg a legnagyobb helyzeteket is elhibázta a Haladás ellen, így meg kellett elégednie az 1-1-es döntetlennel. Artner Tamás, a Haladás trénere úgy érzi, az első félidőben eldönthették volna a meccset.

"Az első húsz percben sok helyzetet kidogoztunk, kifejezetten jól futballoztunk, ekkor eldönthettük volna a meccset. De a pozitívumok felsorolását a szombati mérkőzés mellett kibővíteném a Győr és a Vasas elleni meccsekre: góljaink zömét szélsőjáték után szereztük, olyan akciókat követően, amelyeket a felkészülés során begyakoroltuk. Ezekben nagy szerepe volt Schimmer Szabolcsnak és Halmosi Péternek is, hiszen mindketten gyakran mutatkoztak az ellenfél kapuja előtt. Negatívum, hogy szombaton három-négy helyzete is akadt ellenfelünknek, igaz ebből kettő a mi hülyeségünk miatt. Összességében úgy érzem, hogy a szurkolók egy nagyon jó iramú, helyzetekben bővelkedő, meccset, és azt láthatták, hogy ez a ZTE sokkal erősebb az őszinél. Mindent egybevetve reálisnak érzem a döntetlent" - jelentette ki a szakvezető a haladas.hu-nak.

Rajos Gábor kiállítása, Tóth Péter pedig öt sárga lapja miatt nem játszhat a következő fordulóban a Ferencváros ellen. Mások azonban visszatérhetnek a csapatba.

"Nem bizony, ezért is lesz nagy szükség Korolovszky játékára, aki ugye már Zalaegerszegen is beszállt, igaz, sok idő nem jutott számára. Ám Keneseihez hasonlóan vele is számolok vasárnap. De számítok a részleges külső bokaszalag-szakadást szenvedett Vujovics játékára is, Goran szerda-csütörtök körül kezdhet el edzeni. A bordájával kínlódó Nagy Gábor már előbbre tart, ő már a keddi edzésen futballozhat. Neki elsősorban pszichésen kell helyre tennie magát, el kell döntenie, hogy egy ilyen sérülés után mikor tudja már vállalni az ütközéseket" - vélekedett Artner.

megosztom