Bundabotrány

Kerényi Norbert osztotta a pénzt Siófokon

A rangado.hu a Központi Nyomozó Főügyészség jegyzőkönyvére hivatkozva azt írta, hogy Kerényi Norbert volt az a siófoki játékos, aki az "ismeretlen" megbízó kérésére szétosztotta a pénzt a fogadási csalásban résztvevő labdarúgók között a 2008. november 9-én lejátszott Siófok–Zalaegerszeg mérkőzés kapcsán.

Kerényi Norbert lehetett az a siófoki játékos,aki szétosztotta a pénzt a fogadási csalásban résztvevő labdarúgók között.A honlap megszerezte a szintén gyanúsított Hegedüs Gyula kihallgatásának jegyzőkönyvét. Ebből kiderül, hogy a nyomozóhatóság a Siófok–ZTE meccs kapcsán Sütő Lászlót, Horváth Gábort és Hegedüs Gyulát azzal gyanúsítja, hogy Kerényi Norberttől fejenként 10.000 eurót fogadtak el azért, hogy úgy alakítsák a mérkőzést, hogy csapatuk legalább két góllal kikapjon. A gyanúsítás a megbízót, azaz, hogy kitől érkezett a pénz, Kerényihez "ismeretlen személyként" említi.

Hegedüs Gyula vallomásában tagadta, hogy pénzt fogadott volna el, állítása szerint bundával kapcsolatban őt egyáltalán nem keresték meg, ártatlansága bizonyításának érdekében a  szembesítést is vállalja.

Sütő, Horváth, Hegedüs és Kerényi is szabadlábon védekezik. A Siófok azon a mérkőzésen egyébként az alábbi összeállításban játszott: Milinte - Sütő, Tusori, Hegedüs Gy., Kerényi (Nagy L., 60.) - Györök (Takács, 69.), Horváth G., Kanta Sz. - Ndjodo, Magasföldi, Fülöp Z. (Ladóczki, 69.). A csapat szakmai munkájáért pedig a Keszei Ferenc, Détári Lajos duó felelt.

A dokumentumok alapján egyértelmű az is, hogy Hegedüst – akárcsak Aczél Zoltánt – Horváth Gábor és Sütő László vallomása alapján gyanúsították meg.