Motorsport

Célegyenesbe fordult a Győrfi Alen és Gyutai Adrián felkészülése

A fizikai felkészülés immár kiegészült a motorozással a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team csapata számára. A gárda élversenyzője, a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában induló Győrfi Alen, illetve az Alpok-Adria Bajnokság 125 GP sorozatának esélyese, Gyutai Adrián a hétvégén tesztelte idei motorját. Mindkét versenyző elégedett volt az elvégzett munkával, hisz a tavalyi szezonhoz képest minimum két másodpercet gyorsultak, így bizakodva várják mindketten a bajnoki rajtot.

Egyre közelebb immár mind a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának (Imola – április 1.), mind pedig az Alpok-Adria Bajnokságának rajtja (SzlovakiaRing – április 22.), éppen ezért a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzői a fizikai felkészülésük végén immár motorjuk – amely biztató adatokat produkált a fékpadon – tesztelésével foglalatoskodnak a hátralévő időszakban. A hosszú hétvégén a gárda élversenyzője, Győrfi Alen a Pannóniaringen, míg Gyutai Adrián Kecskeméten körözött két napon keresztül.

Célegyenesbe fordult a Győrfi Alen és Gyutai Adrián felkészülése

„A fékpadon nagyon elégedettek voltunk a motorral, hisz egyrészt a blokk is kitűnően működött, másrészt kiderült, hogy az erejével sem lesznek majd gondjaim. A fékpados adatokat tökéletesen alátámasztotta a hétvégi teszt a Pannóniaringen, ahol az időjárással is nagy szerencsénk volt mindkét nap. Bevallom, nagyon ki voltam már éhezve a motorozásra, és nagyon örültem annak, hogy a Hondámmal nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot” – fogalmazott Győrfi Alen.

A Superstock 1000-es sorozat imolai nyitófutamára készülő 22 éves motoros számos új alkatrészt és beállítást próbált ki, melyek többségében beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

„Bizakodással tölt el, hogy két másodpercet gyorsultam tavaly óta, és az imolai futamig ezen még tovább javíthatunk a hátralévő teszteken. Ráadásul a mostani időm is jobb lehetett volna, ha abban a három kanyarban is az ideális íveken tudtam volna motorozni, amelyek fel voltak olajozva. Úgy érzem, a felkészülésem remekül sikerült, a motorom is nagyon jól megy, megvan közöttünk az összhang, így bizakodva várom az április elsejei imolai rajtot” – árulta el Győrfi Alen, aki a héten a Hungaroringen folytatja a tesztelést.

Amíg Alen a Pannóniaringen tesztelt, addig az Alpok-Adria Bajnokság 125 GP sorozatában induló, és ott az összetett első helyezésre esélyes Gyutai Adrián Kecskeméten szállt motorra. A Honda RS125 a fékpadon is tökéletesen szerepelt, kiderült, hogy a motor három lóerővel erősebb lett, mint a tavalyi.

„Kiderült, hogy jó munkát végeztünk a télen, és sokkal erősebb lett a motor, mint tavaly volt. Ez nagyon fontos, hiszen a motorerő rengeteget számít, és az új fejlesztésekkel előrébb tudtunk lépni. Ez köridőben és megbízhatóságban is meg fog látszani, és az Alpok-Adriában az adatok szerint nagyon ütőképes lesz a motor” – jelentette ki a 21 éves versenyző.

A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team motorosa az új blokkot ugyan még nem próbálhatta ki – erre a következő gyakorláson, március 22-én, a Hungaroringen kerülhet sor –, azonban a kecskeméti teszteken a régivel a második nap végére már több mint két másodperccel volt gyorsabb, mint öt hónappal ezelőtt.

„A téli felkészítés alatt a szerelőim módosították a vázat és a futóművet, így sokkal kezelhetőbb lett a motor, jobban érzem magam rajta, érződik, hogy már megszoktam a Hondámat. Nagyon örülök annak, hogy legközelebb, a Hungaroringen már az új blokkal is tesztelhetek. Van még időm, ráadásul edzeni is tudunk még, így bízom abban, hogy az április 22-i első Alpok-Adria bajnoki futamra a SzlovakiaRingre már teljesen felkészülve érkezzünk. A motort kipróbálva még inkább hiszek abban, hogy 2012-ben meg tudom nyerni a 125 GP sorozatot” – közölte Gyutai Adrián.
A csapat másik két tagja, a szintén az Alpok-Adria és a Magyar Bajnokságban induló Kis Viktória és Nagy Győző – ő Alen főszerelőjeként ott volt a Pannóniaringen - motorja most kerül majd fékpadra, és az azt követő teszteken már ők is csatlakozhatnak társaikhoz.