Férfi kosárlabda

A Szolnok kihasználná, hogy ellenfelét nyomja a tét

Kedd este a Szolnoki Olaj együttese a lett Ventspils otthonában sorsdöntő negyeddöntős mérkőzést vív az EuroChallenge Kupában. A két győzelemig tartó párharc állása 1-1, de Pór Péter vezetőedző szerint pont az lehet az előnyük, ami egyben a hátrányuk, azaz, hogy idegenben nem ők számítanak az esélyesnek.

Rég nem látott magyar sikert ért el a Szolnok azzal, hogy bejutott egy európai kupasorozat legjobb nyolc csapata közé. A Tisza-parti alakulat ugyan a negyeddöntő első felvonásán simán kikapott Lettországban, a visszavágón Szolnokon kiegyenlített a párharcban. A mindent eldöntő ütközetre ismét Lettországban kerül sor, de a magyar alakulat ezúttal idegenben is megnyerné a találkozót.

'Mindenki egészséges a csapatból, mindenki itt van. Az első meccs után mind támadásban, mind védekezésben változtatunk egy kicsit, ezzel sikerült is meglepnünk az ellenfelet. Nagy dolgokra nem volt időnk, de mégis eredményesek tudtunk lenni. Most jóval több időnk volt a felkészülésre. Megnéztük és kielemeztük a Ventspils játékát, megnéztük a legutóbbi meccsünket is - nyilatkozta a magyar bajnok trénere a bb1.hu-nak. "Megpróbálunk ismét valami újjal előrukkolni, amivel meglepetést tudunk majd okozni. Én azt gondolom, hogy a harmadik meccsen nyílt küzdelmet tudunk folytatni. Ellenfelünk nagyon bosszús volt, hogy Szolnokon kikaptak. A hazai pálya okozta győzelmi kényszer miatt a teher most az ő vállukat nyomja. Mi felszabadultabban játszhatunk. Ha koncentráltak leszünk, akkor lesz is esélyünk a győzelemre.

Férfi Eurochallenge Kupa, negyeddöntő, 3. mérkőzés
Ventspils (lett) - Szolnoki Olaj 18.00
BK Ventspils : Abernethy – Meiers - Diane - Young – Berzins.
Szolnoki Olaj: Trotter - Horváth - Mills - Nikolov – Báder.