Premier League

Kiütötte a Farkasokat a Manchester United

megosztom

A Manchester United 5-0-ra nyert a Wolverhampton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A Vörös Ördögök már a szünetben három góllal vezettek, a Wolves sorsát megpecsételte az első felvonásban Ronald Zubar kiállítása. A címvédő négy ponttal vezet a Man. City előtt.

Welbeck közel két hónap után volt újra eredményes

Bár az első negyedórában még úgy tűnt, a Wolverhampton akár meg is nehezítheti a címvédő dolgát, mivel a United nehezen rázódott bele a mérkőzésbe, de Sir Alex fiai gyorsan lerendezték a lényegi kérdéseket: A 21. percben bal oldali szögletet Carrick tett vissza a túloldalról, majd Evans közelről lőtt a hálóba (0-1). A 40. percben Zubar összeszedte második sárgáját, tíz emberrel folytatta a Wolves, de a szünetre már háromgólos hátrányban ment: előbb a visszatérő Antonio Valencia lőtt zseniális szólógólt, jobbról megindulva hét méterről pókhálózta ki a hosszú sarkot (0-2), majd gólpasszt adott az ecuadori, Welbecknek gurított vissza jobbról, a csatár pedig közelről befejezte az akciót (0-3). A hazaiaknak volt egy-két lehetősége az első félidőben, Fletcher fejese és szabadrúgása is veszélyes volt, de a kiállítás után elszálltak a Farkasok reményei.

A második felvonásban folytatta a gólgálát a Manchester United: Rooney bombáját még kitenyerelte Hennessey, az 57. percben kis szöglet után Rafael ívelte be a labdát, Hernández a hálóba fejelt (0-4). A mexikói négy percen belül duplázott, Valencia tálalt középre, Hernández védhetetlenül vágta a léc alá a labdát (0-5). A folytatásban mindkét kapu előtt nagy volt a "forgalom", a hazaiak közel jártak a szépítéshez, de De Gea résen volt, míg a Vörös Ördögöknél Fabio tüzelése suhant el centikkel a kapu mellett, Welbeck pörgetését Hennessey fogta.

Közönségszórakoztató meccs után végül 5-0-ra győzött a United, és négy pontra meglépett a szerdán a Chelsea-t fogadó Manchester Citytől.

Premier League, 29. forduló:
Wolverhampton Wanderers-Manchester United 0-5 (0-3)
gólszerző: Evans (21.), Valencia (43.), Welbeck (45+2.), Hernández (56., 61.)
kiállítva: Zubar (40. - Wolves)
 
Szombaton:
Fulham-Swansea City 0-3 (0-1)
g: Sigurdsson (36., 66.), Allen (78.)
 
Wigan Athletic-West Bromwich Albion 1-1 (0-0)
g: McArthur (54.), illetve Scharner (65.)
 
Később:
Newcastle Unied-Norwich City 17:00
Kedd:
Blackburn Rovers-Sunderland 21:00
Szerda:
Manchester City-Chelsea 20:45
Tottenham Hotspur-Stoke City 20:45
Everton-Arsenal 21
Queens Park Rangers-FC Liverpool 21:00
 
Az Aston Villa-Bolton Wanderers mérkőzést elhalasztották.

 

megosztom