Olimpia 2012

Az egyház tiltakozik, de nyitva lesznek vasárnaponként a londoni áruházak

  • MTI

Felfüggeszti a brit kormány a nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok idejére az áruházak vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényt. A brit pénzügyminiszter által vasárnap megerősített terveket az egyház máris bírálja.

A vasárnapi nyitva tartásról 1994-ben hozott, jelenleg hatályos törvény értelmében a 306 négyzetyard - vagyis körülbelül 280 négyzetméter - alapterületű és ennél nagyobb áruházak vasárnaponként legfeljebb hat órán át tarthatnak folyamatosan nyitva a délelőtt 10 és este 6 óra közötti időszakban. Ez az alapterület-meghatározás azt jelenti, hogy a korlátozás gyakorlatilag az összes angol és walesi szupermarketre és nagyobb áruházra érvényes.

Skóciában ezt a szabályozást régen feloldották, ott a boltok maguk határozzák meg vasárnapi nyitvatartási idejüket.

A törvény 1994-es elfogadása előtt a brit nagyáruházak egyáltalán nem nyithattak ki vasárnap, csak olyan szakosodott üzletek árusíthattak, mint például a gyógyszertárak.

A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció tervei szerint azonban július 22-étől nyolc hétvégére felfüggesztenék a törvényt. Ez az időszak kiterjedne az olimpiai és a paralimpiai játékok teljes időtartamára.

George Osborne brit pénzügyminiszter a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette, hogy "nagy szégyen" lenne, ha az ország vasárnaponként "kitenné a zárva táblát, miközben az egész világ Londonba jön az olimpiára".

A brit pénzügyminisztérium előzetes becslései szerint csak London turistákkal zsúfolt belvárosában 100 ezerrel több vásárló költené pénzét vasárnaponként, ha az áruházak a jelenleginél négy órával hosszabb ideig nyitva tarthatnának.

Kormányzati illetékesek ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a vasárnapi nyitva tartást szabályozó törvény felfüggesztése "szigorúan ideiglenes" intézkedés lenne.

A The Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapnak azonban az anglikán egyház szóvivője kijelentette: az egyház erőteljesen ellenez minden olyan kísérletet, amely "a vasárnap különleges jellegének további erózióját eredményezné". A szóvivő szerint a kereskedelmi alkalmazottak egészségére gyakorolt káros hatások megelőzése fontosabb a szabályozás további lazításából eredő bármilyen potenciális előnynél.