NHL

Megállíthatatlan a Pittsburgh

  • Molnár Dávid
megosztom

Két korai mérkőzésre is sor került az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 156. játéknapján. A Pittsburgh végig dominálva zsebelte be sorozatban tizenegyedik győzelmét, míg a Boston a Philadelphia ellen szakította meg négymérkőzéses vereségszériáját.

Nincs ellenszerük

A Pittsburgh Penguins tíz megnyert mérkőzéssel a háta mögött utazott a New Jersey Devils otthonába, a Prudential Centerbe. Ha ez nem lett volna elég rossz előjel a Devils számára, az már semmiképp sem az ő malmukra hajtotta a vizet, hogy teljesen egészséges kerettel érkezett a Pittsburgh hozzájuk, Sidney Crosbyval és Kris Letanggal felvértezve.

A Pingvinek már a mérkőzés elején haraptak, James Neal révén már a második percben megszerezték az előnyt, és ezt követően is nyomás alatt tartották a hazaiakat. Azonban hiába hozták a lövésmutatókat 14-6-ra, a Devils Andy Greene szezonbeli első találatával kiegyenlített.

A második harmad elején úgy tűnt, hogy a Devils képes lesz felvenni a ritmust a bombaformában lévő Penguinsszel, de egy három perces periódus el is döntötte a mérkőzést. Előbb Pascal Dupuis talált be, majd a videóbírókkal folytatott hosszas tanakodást követően Matt Cooke gólját is érvényesítették a bírók, miután a pakk a játékos korcsolyájáról pattant be a Devils legendás hálóőrének, Martin Brodeurnek a kapujába, de rúgó mozdulatot nem véltek felfedezni a gól előtt. A Devilsnél el is szakadt a cérna, és David Clarksont nem sokkal később kiállították, az emberelőnyben pedig Jevgenyij Malkin meglőtte 40. találatát a szezonban, és három gólra duzzasztotta a Pingvinek előnyét. A lövésarány továbbra is abszolút vendégfölényt mutatott, a Devilstől csupán tíz lövésre tellett, míg a Penguins már 26-nál járt az első negyven perc után.

Bár a hazaiaktól Petr Sykora gyorsan betalált a záró periódusban, Matt Cooke három perccel később visszaállította a háromgólos előnyt, ami már nem is apadt le a mérkőzés végéig, köszönhetően annak, hogy a Penguins továbbra sem engedett sok teret az Ördögöknek, akik végül csupán tizennégy alkalommal lőttek kapura. A Pingvinek magabiztosan húzták be zsinórban tizenegyedik győzelmüket, és már csak két pont választja el őket a keleti első pozíciótól, amit jelenleg a másik csoportrivális, a New York Rangers birtokol.

Szétlövésben még megy a címvédőnek

Egy fantasztikus formában lévő Ilja Brizsgalovval a kapuban érkezett a Philadelphia Flyers Bostonba, hogy tovább folytassák nyerő szériájukat. Brizsgalov az utóbbi négy mérkőzés során háromszor is felhúzta a falat a kapuja előtt, és gólt sem engedett az ellenfeleknek, valamint új franchise rekordot is felállított azzal, hogy 349 percen keresztül nem rezegtették meg a hálóját. Az időzítés is a lehető legjobb volt a Philly számára, hiszen míg ők az utóbbi tíz találkozójukból nyolcat megnyertek, addig a Boston négy meccs óta nyeretlen, és az idő alatt 21 gólt kapott a veterán Marty Turco és Tim Thomas nevével fémjelzett kapustandem.

Az előzmények ellenére a Boston nagy elánnal jött ki a mérkőzésre, és ez gólokban is megmutatkozott. Már az első harmadban kétszer is mattolták Brizsgalovot, és Tim Thomas is hozta azokat a védéseket, amivel az elmúlt évek során belopta magát a bostoni szurkolók szívébe. A második játékrész közepén azonban tehetetlennek bizonyult Matt Read próbálkozásánál, aki visszahozta szépítő találatával a vendég reményeket.

Read találata végül meg is hozta gyümölcsét, miután Jakub Voracek a következő játékrész végéhez közeledve belekapott ütőjével Brayden Schenn lövésébe, ami így a hálóban landolt. Többször azonban már nem tudtak a játékosok túljárni a portások eszén, úgyhogy a szétlövésekre hárult a második pont eldöntésének a lehetősége.

A Boston a szétlövésekben kifejezetten imponáló mérleggel bírt (7-2), ami tovább javult, miután Ilja Brizsgalov egy hazai kísérletet sem tudott hárítani, míg a vendégektől a harmadik próbálkozó Danny Briere lövését Tim Thomas megfogta.

A Philly tehát nem tudta kihasználni a Bruins vesszőfutását, de egy ponttal így is sikerült gazdagodniuk, mellyel három pontra nőtt a különbség az ötödik helyen álló Flyers és a mögöttük található Devils között. A címvédő megszakította négy meccs óta tartó nyeretlenségét, és visszaugrott a csoportja élére, de leginkább abban reménykedhetnek, hogy ez a siker lendületet adhat nekik a szezon hátralévő részére és a rájátszásra.

NHL
156. játéknap
Boston Bruins - Philadelphia Flyers 3-2 szétlövésekkel
New Jersey Devils - Pittsburgh Penguins 2-5

 

megosztom