Atlétika

Kijutott az olimpiára az amputált lábú futó

  • VNA

A dél-afrikai 400-as futó, Oscar Pistorius teljesítette az olimpiai szintet, így a paralimpia mellett az olimpián is elindulhat.

A világ egyik legismertebb parasportolójának számító Oscar Pistorius ismét hallatott magáról. A tavaly nyáron Budapesten is futó dél-afrikai 400-as atléta ugyanis szombaton 45,2-vel nyert meg egy meghívásos versenyt, amivel teljesítette a londoni olimpia A-szintjét (45,30). "Borzasztóan boldog vagyok, hogy megvan a szint, ez egy hatalmas pillanat a pályafutásomban. Amikor beérkeztem a célba és láttam az időeredményt, az egy mágikus pillanat volt" - mondta Pistorius, aki nem csak a londoni olimpián, de a szintén a brit fővárosban sorrakerülő paralimpián is indulni szeretne idén nyáron.

A mindkét lábán amputált, így mű lábszárakkal futó Pistorius reméli, hogy hazája szövetsége is nevezi majd őt Londonba az olimpiára, amelyre szeretne lelkiismeretesen felkészülni. A 25 éves futó legjobbját még tavaly futotta, a 45,07 után pedig részt vehetett a tegui világbajnokságon is, ahol viszont gyenge idővel (46,19) már az előfutamok során kiesett. Pistorius londoni olimpiai szereplése még nem 100%-os, hiszen egy ország egy versenyszámban maximum három atlétát nevezhet (abban az esetben, ha valamennyien teljesítették az A-szintet), így amennyiben lesz további három dél-afrikai futó szintidőn belül (erre bőven van reális esély), akkor a dél-afrikai szövetségi döntése esetén akár még ki is maradhat az olimpiára utazó keretből.