NHL

A csoportja élére ugrott az Ottawa Senators

  • Molnár Dávid

Öt mérkőzéssel kecsegtetett a pénteki játéknapon a jégkorong szerelmeseinek az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL). A Winnipeg hazai pályán győzte le a Washingtont, két pontra apasztva a két csapat közti különbséget, míg az Ottawa a Montreal felett diadalmaskodott, és így átvette a vezetést az északkeleti csoportban.

Trónfosztás északkeleten

A Boston Bruins jóformán november vége óta bitorolta az északkeleti csoport első pozícióját, és fantasztikus menetelésüknek köszönhetően eszébe sem jutott senkinek az, hogy esetleg ne ők végezzenek a divízió élén. Egészen mostanáig. A Bruins lejtmenetben van január közepe óta, míg az Ottawa a lehető legjobbkor kapta el a fonalat, és a kettő együtt azt eredményezte, hogy majd négy hónap után új csapat vezeti a csoportot.

Filip Kuba gólját ünnepli

Ehhez az Ottawa Senatorsnak nem kellett mást tennie, mint hazai pályán legyűrnie az idén gyengén muzsikáló kanadai riválist, a Montreal Canadienst. Bár a tabellán való helyezésük alapján sima mérkőzésre lehetett számítani, egyáltalán nem volt az, hiszen a rendes játékidőben nem jutottak döntésre a csapatok, köszönhetően Carey Price hatalmas védéseinek.

A ráadásban azonban megtört a jég, a csapatkapitány Daniel Alfredsson passzát Filip Kuba lőtte meg, ami beakadt a montreali hálóba. A Senators a hosszabbításért járó egy ponttal már beérte a címvédő Boston Bruinst a csoportja élén, de ez nem volt elég számukra, mind a két pontot akarták, és meg is lett nekik, mellyel egypontos előnyre tettek szert az északkeleti divízióban.

Még semmi sem dőlt el

A múlt héten a Washington kedvező eredményei és a Winnipeg idegenbeli vereségei miatt egyesek már biztosra vették a fővárosiak szereplését a rájátszásban. Egy hét azonban sok idő, és alaposan megváltozhatnak az esélyek, főleg, ha a közvetlen ellenfelek egymás ellen is játszanak.

A Winnipeg Jets a Capitalst fogadta Manitoba fővárosában, és a játékosok úgy hagyták el a pályát, hogy kaphattak egy kis ízelítőt abból, hogy milyen lehet majd az aréna, ha sikerül playoffba jutniuk. Andrew Laddéknek kifejezetten tetszett a közönség hozzájárulása a mérkőzésen, amit meg is háláltak egy nehezen kiharcolt győzelemmel.

Az egész összecsapást jellemezte, hogy fej-fej mellett haladt a két együttes. Bár Andrew Ladd a találkozó tizenkettedik percében előnyhöz juttatta a hazaiakat, fél perc sem telt el, és a Capitals kiegyenlített. A fővárosiaknak később másodszor is sikerült kiegyenlíteniük a harmadik harmad elején, megalapozva ezzel egy nagyon izgalmasnak ígérkező végjátékot, amit végül Dustin Byfuglien döntött el – a Chicagóval 2010-ben Stanley-kupát nyerő védő-csatár szezonbeli tizenegyedik találatát jegyezte, és erre végül már nem tudtak válaszolni Alexander Ovecskinék.

A különbség a két csapat között két pontra csökkent, és tizenegy mérkőzéssel a vége előtt teljesen megjósolhatatlan, hogy ki kerül be a nyolcadik helyen a rájátszásba.

A játéknap további mérkőzései

A Chicago az első és a harmadik harmadot is két gyors góllal indította, ezzel pedig sikeresen megfogták a hazai pályán játszó Dallas Starst, megerősítve hatodik pozíciójukat nyugaton. Ha ma érne véget az alapszakasz, akkor a rájátszás első körében ez a két csapat találkozna egymással.

A Calgary playoff esélyein az Edmonton rontott sokat, miután az újonc Ryan-Nugent Hopkins két találatával 3-1-re nyertek az Olajosok az albertai rangadón. Egy győzelemmel pedig a Calgary felugrott volna a hetedik helyre, így azonban maradtak holtversenyben a kilencedik helyen a San Joséval és a Los Angelesszel karöltve.

A Los Angeles Kings az anaheimi reményeket oszlatta szét, miután Jeff Carterék a Ducks otthonából elhozták a két pontot. A Királyok az első harmadban háromszor is betaláltak, és tovább javították győzelmi mutatójukat, amikor legalább három gólt lőnek egy meccsen (22-1-2).