NB II

Nem hiszem, hogy feljutunk a Gyirmóttal - Csank János

  • Hesz Tamás

A Gyirmót FC tulajdonosai lezárták tárgyalásaikat, melynek eredményeképpen Csank Jánossal állapodtak meg, így a tapasztalt edző másfél évre lesz az NB II-ben szereplő csapat edzője. A volt szövetségi kapitány a hathárom.hu-nak elmondta, hogy ha idén nem is sikerül, jövőre egyértelmű cél a feljutás.

A legutóbb Zalaegerszegen edzősködő tréner rögtön rangadóval kezd, hiszen a tabella első helyén álló MTK otthonában kell pályára lépnie csapatának. Csank szerint, ha nyernek is a Hungária körúton, akkor sincs sok esélye csapatának, hogy kiharcolja a feljutást.

"Csütörtökön vált tuti biztossá, hogy összejön a közös munka" - mondta Csank János a hatharom.com-nak - "A célok nyilván adottak, hiszen ennek a csapatnak a bajnoki címért kell küzdenie. Nem hiszem, hogy ez idén sikerülhet, hiszen ha az MTK nyer a Budaörs ellen, akkor már 12 pont fórja van. Igaz, egyszer már sikerült ilyen hátrányból feljutnom a Siófokkal, de akkor nem az MTK volt az ellenfél, és akkor ha jól emlékszem más is volt a bajnoki rendszer."

Csank János már túl van az első gyirmóti edzésén, de állítása szerint másfél hónapra mindenképpen szükség van, hogy reális képet kapjon a csapat játékerejét illetően.

"Aki fel akar kerülni, és az első osztályban is helyt akar állni, annak minden poszton első ligás futballistával kell rendelkeznie, ami nem jelenti azt, hogy már játszott NB I-ben, hanem a tudása megfelel annak a szintnek. Névre jó most a játékosállomány, de igazán csak májusra kerülök képbe a játékerőt illetően. Ha nem a szintén jó nevű MTK-val futnánk most versenyt, akkor kötelező lenne a feljutás, de azért a kék-fehéreknek is elég veretes a keretük."

Érdekes, hogy ha a Gyirmót idén is csak a második helyet szerzi meg, és a az első osztályból a kiesésre jó eséllyel pályázó Zalaegerszeg tényleg "kipottyan" az NB I-ből, akkor Csanknak megint egy jó nevű társaság ellen kéne kiharcolni a feljutást újdonsült csapatával.