VB 2014

Kéz a kézben dolgozunk tovább - Blatter sikeresen tárgyalt a brazil szervezőkkel

  • MTI

Elérte célját Joseph Blatter kezdeményezése: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vezetője és Dilma Rousseff brazil köztársasági elnök pénteki megbeszélése után a remények szerint zavartalanul folytatódhatnak a 2014-es brazíliai világbajnokság előkészületei.

"Azzal zártuk az egyeztetést, hogy kéz a kézben dolgozunk tovább, s arra törekszünk, hogy a valaha volt legjobb világbajnokságra kerüljön sor Brazíliában" - mondta Blatter a kétórás brazíliavárosi eszmecsere után.

A találkozóra két héttel az után került sor, hogy Jérome Valcke, a FIFA főtitkára úgy fogalmazott: az előkészületek lassúsága miatt a házigazdáknak szükségük lenne egy "farba rúgásra". Kijelentése nagy vihart kavart Brazíliában, a vb szervezői megtagadták a további együttműködést vele. Aldo Rebelo sportminiszter elfogadhatatlannak és sértőnek nevezte a főtitkár szavait, aki erre a múlt héten elnézést kért. A szaktárca vezetője ezt követően közölte, hogy Brazília lezártnak tekinti az ügyet, ezzel együtt Valcke március 12-re tervezett újabb egyeztető útját elhalasztották, Joseph Blatter pedig egyeztetést kezdeményezett Dilma Rousseff-fel. A hét elején aztán bejelentette lemondását Ricardo Teixeira, a brazil futballszövetség, valamint a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke.

Blatter a pénteki egyeztetést követően arról is beszélt, hogy Dilma Rousseff elnök megígérte: Brazília tartja magát azokhoz a vállalásokhoz, melyeket a FIFA-nak tett a korábbi elnök Luiz Inacio Lula da Silva hivatali ideje alatt. Azt ugyanakkor nem közölte, hogy továbbra is Jérome Valcke lesz-e az összekötő.

"Valcke a FIFA-nak dolgozik ezután is, a Brazília és közte fennálló problémát a FIFA elnökének kell megoldania. Adnának nekem egy kis időt, hogy megtaláljam a megoldást?" - fordult a jelenlévő újságírókhoz Blatter.

Brazília elnök asszonya azt emelte ki, hogy "Brazília és a FIFA közös célja egy sikeres világbajnokság megszervezése" és ezért mindkét fél a harmonikus együttműködésre törekszik.

"A kormány igyekszik tartani magát a vállalásaihoz" - szögezte le a brazil sportminiszter.

A megbeszélésen jelen volt a világbajnokságok legeredményesebb góllövője, a kétszeres aranylabdás Ronaldo, illetve a futballtörténelem egy korábbi csillaga, a háromszoros világbajnok Pelé is. Utóbbi a vb tiszteletbeli nagyköveteként a saját közreműködését egy tűzoltóéhoz hasonlította.

Brazília a közös célok megfogalmazása után a jövő héten máris bizonyíthat, akkorra várható ugyanis a szavazás a világbajnoksággal összefüggő törvényről. Ennek elfogadása a FIFA számára nagyon fontos lenne, mert például lehetővé tenné, hogy a stadionokban ellenőrzött körülmények között árusítsanak sört, amire a jelenlegi szabályozás mellett nem volna lehetőség, márpedig a nemzetközi szövetség egyik legjelentősebb támogatója éppen egy sörgyár.