Átigazolás

Akár még a Lazióhoz is kerülhetek - Podolski

Noha angol sajtóhírek szerint ő maga és jelenlegi klubja, az 1. FC Köln is mindenben megegyezett az Arsenallal, Lukas Podolski szerint még egyáltalán nem biztos, hogy nyártól az Ágyúsoknál folytatja a karrierjét.

A német válogatott játékos állítólag már részt vett egy orvosi vizsgálaton is, így bármikor aláírhatná szerződését az Arsenallal, de az olasz Corriere dello Sportnak arról nyilatkozott, hogy szívesen lenne Miroslav Klose csapattársa a Laziónál.

Lukas Podolski az 1. FC Köln játékosaként a csapat Bundesliga-mérkőzésén 2011-ben.

"Nagyszerű lenne megint együtt játszani vele" - utalt Podolski arra, hogy korábban a Bayern Münchennél együtt szerepeltek, és a német válogatottban is rendszeresen egymás mellett kaptak helyet. "Miro csupa jót mondott a Lazióról és boldog Rómában. Az én jövőm pedig még nem dőlt el."

A fentiek alapján a lengyel származású labdarúgó tehát vár még a lehetőségeire, persze az is lehet, hogy csak ködösíteni szeretett volna egy kicsit, és egyben udvarolni az olaszoknak.