Európa Liga

Megyeriék megnyugtató, a United, a PSV és az Udinese nehéz helyzetben

megosztom

Csütörtök este kiderül, melyik nyolc csapat folytathatja szereplését a második számú európai kupasorozatban. Mindkét manchesteri sztárcsapat hátrányból várja a visszavágót, a City van könnyebb helyzetben, hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást, míg a Unitedre Bilbaóban pokoli ütközet vár. A kapus Megyeri Balázst foglalkoztató Olimpiakosz megnyugtató helyzetben van, idegenben egygólos előnyt szerzett az ukrán Metaliszt Harkivval szemben.

Megyeri Balázs csapata, az Olimpiakosz megnyugtató helyzetben várja nyolcaddöntős párharcának hazai visszavágóját.

A végső sikerre is esélyesnek tartott csapatok közül ugyanakkor három is hátrányba került az első felvonás során: a két manchesteri csapat, a United és a City, továbbá a Schalke 04 is kikapott a múlt héten. Közülük a MU előtt álló feladat tűnik a legnehezebbnek, mivel Sir Alex Ferguson gárdájának az Athletic Bilbao otthonában kellene 2-3-ról megfordítania a párharc állását.

"Hatalmasat játszottak az Old Traffordon, megérdemelten győztek. De nekünk meg kell mutatnunk, jobban is tudunk futballozni, mint azon az estén, különben ki fogunk esni. Mindent megteszünk a továbbjutásért, bízunk a sikerben, ezt a sorozatot is meg akarjuk nyerni" - nyilatkozta a Vörös Ördögök bombaformában lévő csatára, Wayne Rooney, aki legutóbbi öt tétmérkőzésén hét gólt szerzett.

A városi rivális City 0-1-es hátrányból várja a hazai visszavágót, így egyáltalán nem esélytelen a továbbjutásra. "Portugáliában és a Swansea otthonában nagyon rosszul játszottunk, a Manchester City nem így szokott teljesíteni (a Sporting után hétvégén a Swansea otthonában is kikapott a Premier League-ben - a szerk). Talán nem érdemeltük meg a két vereséget, de nem siránkozunk, itt az ideje, hogy felálljunk, és kiharcoljuk a továbbjutást, egy élcsapathoz méltóan - hangolt a visszavágóra Roberto Mancini, a kékmezesek menedzsere. A lisszaboniak esélyeit rontja, hogy idegenben idén csak a Zürich otthonában győztek az EL-ben, kétszer kikaptak, az előző körben Varsóban döntetlent játszottak a Legiával.

A legpechesebb helyzetben talán Schalke van, a Királykékek szintén 0-1-ről fordítanának Gelsenkirchenben, a Twente egy jogtalan (Luuk de Jong műesése miatt) büntetővel nyert Hollandiában. Huub Stevens, a Schalke holland edzője szerint nem foglalkoznak a múlt héten történtekkel. "Ha akkor lőttünk volna egy gólt, valamivel jobbak lennének az esélyeink. De az első mérkőzés előtt is elmondtam, hogy a Schalke az egyértelmű favoritja a párharcnak, ezt a most is tartom, annak ellenére, hogy elveszítettük az odavágót."

Dzsudzsák Balázs volt csapata, a PSV szinte reménytelen helyzetből vág neki a Valencia elleni hazai ütközetnek, miután egy hete Spanyolországban 4-2-es vereséget szenvedett. Az eindhoveniek az utóbbi hetekben az Eredivisiében is hullámvölgybe kerültek, a Twente elleni 2-6, a bredai 1-3 (és az EL-vereség) miatt a vezetőség hétfőn menesztette Fred Rutten vezetőedzőt, a Denevérek ellen (illetve a szezon végéig) Philip Cocu és Ernest Faber dirigálják a csapatot. "Egyértelmű, hogy a Valencia a favorit, de igyekszünk megragadni minden esélyt. A statisztika mellettünk szól, remek nemzetközi mutatóink vannak hazai pályán" - mondta Cocu. A PSV 18 találkozó óra veretlen a Philips Stadionban nemzetközi kupamérkőzésen.

A két évvel ezelőtti győztes, az Atlético Madrid a Lazio után a Besiktast intézheti el, a Matracosok kétgólos előnnyel utaztak a Besiktashoz. A Serie A-ban botladozó, a dobogótól eltávolodó Udinese messze került a továbbjutástól az alkmaari 1-2-vel, de Francesco Guidolin még nem mondott le erről. "Minél hamarabb gólt kell szereznünk, aztán türelmesen várnunk arra, hogy hibázzon az ellenfél." A vezetőedző szerint a sérüléssel bajlódó Antonio Di Natale ott lesz a kezdőben, de nem három csatárral küldi pályára csapatát. "Hogy őszinte legyek, nincs három játékosom a támadószekcióba."

A nyolcaddöntőknek egyetlen magyar szereplője van, a görög Olimpiakosz első számú kapusa, Megyeri Balázs. A fiatal portás január 22-én, 830 perce kapott utoljára gólt, a nem mindennapi rekordot a Metaliszt Harkiv ellen írhatja tovább.

 

megosztom