Heti 6:3

Messi, Fourcade és a Bayern München - nekik tapsoltunk az elmúlt héten

  • Vásárhelyi Tamás

Újra eltelt egy hét, így ismét jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

1. Felébredt álmából a Bayern München
Egy héttel ezelőtt már sokan a vészharangot kezdték el kongatni a Bayern München csapata felett. A német rekordbajnok ugyanis fontos pontokat hullajtott el a Bundesligában (növelve ezzel lemaradását a címvédő Dortmund mögött), majd a BL-nyolcaddöntő odavágóján is 1-0-s vereséget szenvedett Baselben. Egy hét alatt azonban nagyot fordult a világ, a Csipkerózsika-álmából felébredő bajor csapat ugyanis legszebb napjaira emlékeztetve javított romló reMario Gomez ezúttal a BL_ben is termelte a gólokat - Fotó: AFPnoméján, így nem lennénk meglepve, ha a hét végén már a BL-győzelem lehetősége is néhány müncheni lap címoldalán virítana. Történt ugyanis, hogy a Bayern szombaton délután gálát rendezett a Hoffenheim ellen, a parádés hazai produkció (7-1-es meggyőző siker, látványos gólok) után viszont a Basel elleni csata (különösen az első meccs tükrében) komoly erőpróbát sejtetett a bajorok számára. Hogy ez mégsem így lett, arról újfent a Bayern klasszisai gondoskodtak: a mindig jókor, jó helyen érkező Mario Gomez a bajnoki tripla után a BL-ben is lőtt egy négyest, Arjen Robben a válogatottbeli remeklése után két góllal vette ki a részét a Basel elleni 7-0-s (!) sikerből. Ne feledkezzünk meg a közönség kedvencnek számító Frank Ribéryről sem, aki ugyan most nem lőtt gólt, de három gólpasszával ismét lázba hozta a müncheni közönséget. Abban a stadionban (Allianz Aréna), amely az idei BL-döntő helyszíne lesz majd. Egy hete még kevesen gondoltak rá, hogy a Bayern is érintett lehet a májusi találkozón, a keddi esti (gól)parádé után viszont alaposan megnőtt erre az esély.

2. Messi a földönkívüli
Ezt a jelzőt egyre gyakrabban emlegetik az argentin zsenivel kapcsolatban. Amíg a világ legjobb csatárai vért izzadva hoznak össze (jó esetben) meccsenként egygólos átlagokat, addig a háromszoros Aranylabdás argentin sorra termeli a gólokat. Legyen szó akár a spanyol bajnokságról vagy éppen a Bajnokok Ligájáról. Legutóbb a Bayer Leverkursen kapott ízelítőt a Messi-showból, amely a BL-nyolcaddöntő visszavágóján 7-1-es vereséggel távozott a katalán fővárosból.

Lionel Messi a kapuban is látványos megoldásokra képes, itt éppen a Barca edzésén hajt végre egy robinzonádot - Fotó :AFP

Már az első meccsen idegenben is 3-1-re nyerő Barca hazai közönség előtt valósággal parádézott, a 7-1-es elsöprő sikerből pedig Messi öt góllal vette ki a részét. Az új Bajnokok Ligája rekordot felállító, még mindig csak 24 esztendős játékos ezzel a legjobb nyolc közé vezette a Barcelonát, amelynek komoly sansza van arra, hogy a sorozat történetében először legyen képes arra, hogy megvédje címét. Ha - a Marca című újság által már minden idők legjobb labdarúgójának tartott - Messi továbbra is így játszik, erre minden esélye megvan. Semleges szurkolóként pedig csak azt sajnálhatjuk, hogy Argentína csapata nem vehet részt a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon.

3. Újra menetel a Fradi a KEK-ben
A női kézilabda KEK-sorozatban címvédőnek számító Ferencváros számára ugyan nem ígérkezett könnyűnek a zvenyigorodi túra, Elek Gábor csapata viszont a hazai nyolcgólos (32-24) siker után joggal gondolhatta úgy, hogy helyen van a sorozat elődöntőjében. A zöld-fehér lányok idegenben sem ijedtek meg, ahol folyamatosan uralva a mérkőzést, simán nyertek (31-35), így kettős győzelemmel jutottak tovább a legjobb négy közé. A hétgólos Szucsánszki és a hat gólig jutó Tomori vezette Ferencváros megérdemelten jutott be a KEK-elődöntőbe, ahol majd egy újabb orosz túra vár rá. Ellenfele ugyanis a Dinamo Volgográd lesz. Igaz lányaink már ismerik, miként kell meghódítani az orosz légteret, arról nem is beszélve, hogy tavaly a KEK-döntőben sem lehetett megállítani a mieinket, így ha nem is egyértelmű esélyesei a párharcnak, az biztos, hogy nincs mitől félniük.

4. Világcsúcsok a fedett pályás vb-n
Négy év szünet után ismét nagy világversenyt tudott nyerni az oroszok kiváló rúdugrója, Jelena Iszinbajeva, de a múlt hétvégén Isztambulban rendezett fedettpályás atlétikai világbajnokságnak ezúttal mégsem ő volt a legnagyobb hőse. A többpróba számok ugyanis most a szokásosnál nagyobb Az ukrán többpróbázó Isztambulban remek formában versenyzett - Fotó :AFPfigyelmet kaptak, hiszen mindkét nem esetében új világrekordnak tapsolhatott a török közönség. A szabadtéri versenyeken a kétnapos lebonyolítás miatt általában kevesebb (média)figyelmet kapó számok most a csarnokban a kirakatba kerültek. A női ötpróbában ugyanis - bár a brit Jessica Ennis akart a középpontba kerülni - a hétpróba olimpiai bajnoka, az ukrán Natalija Dobrinszka elhomályosított mindenkit. A távolugrásban remeklő (657 cm) ukrán ugyanis végül 5013 ponttal fejezte be az ötpróba versenyét, így a nők közül elsőként lépte túl a mágikus 5000 pontos küszöböt. A vb második napján a férfiak hétpróbája is új csúcsot hozott, itt az amerikai Ashton Eaton saját korábbi csúcsát javította meg 77 ponttal, így mostantól már 6645 pont az aktuális világrekord.

5. Az időjárás sem tudta legyőzni a sílövőket
Szinte a létező összes időjárási nehézséggel meg kellett küzdenie a ruhpoldingi biatlon világbajnokság szervezőinek (no meg a vaxmestereknek is), ám így is minden idők legjobb eseményének adott otthont a bajor kisváros. A mindössze 6.500 lakossal rendelkező település már eddig is a biatlon sport egyik legismertebb helyszíne volt, az általuk most (1979, 1985 és 1996 után) negyedszer megrendezett világbajnokság után viszont sokan a sportág Mekkájaként emlegetik Ruhpoldingot. Már elővételben elkelt ugyanis közel 200.000 jegy a versenyekre, amelynek nyolc napja alatt végig kiváló hangulat uralkodott. Süthetett a havat felolvasztó tavaszias nap, jöhetett a frissítő bajor szél, de még az eső és a havas-eső sem tudta annyira elrontani a pályát, hogy ne legyenek kiváló versenyek. A férfiaknál egyértelműen a francia Martin Fourcade lett a vb hőse, aki három egyéni számot (sprint, üldöző, tömegrajtos) tudott megnyerni, sőt ha nem hibázik a váltóverseny befejező embereként, akkor négy arannyal távozhatott volna. Az éremtáblázatot viszont így sem nyerték meg a nyolc éremmel záró franciák, hiszen a két váltóverseny mellé a norvég Tora Berger két egyéni aranyérmet (egyéni, tömegrajtos) is begyűjtött, így a sportági nagyhatalomnak számító Norvégia ünnepelhetett. Az immáron 38 éves Ole Einar Björndalen ismét a hősök között volt, aki újfent két aranyérmet szerzett, így már 18-szoros világbajnoknak mondhatja magát. Szocsiig még biztosan folytatja a veterán norvég, így jövő februárban a Nove Mestóban sorra kerülő világbajnokságon akár a mágikus húszas számot is elérheti majd.

6. Ciprusi csoda a BL-ben
Már a Bajnokok Ligája sorozat csoportköre során is hitetlenkedve csóváltuk a fejünket, amikor a ciprusi APOEL Nicosia eredményeit vettük sorra. A szigetországi legénység ugyanis a Zenit, a Porto és a Sahtar Donyeck előtt megnyerte a G-csoportot és első ciprusi együttesként bejutott a legjobb 16 közé. Na majd az egyenes kieséses szakaszban, az igazán nagyok között helyre teszik őket - gondolhattuk ekkor. Erről viszont szó sem volt, hiszen a ciprusi csodát most az Olympique Lyon is megtapasztalhatta. A franciák ugyan hazai pályán megnyerték az első meccset (1-0), de a visszavágón Mancuda góljával az APOEL kiharcolta a hosszabbítást, majd büntetőkkel meg is nyerte a párharcot, így bejutott a legjobb nyolc közé. Ahol a Barcelona, a Bayern München, a Benfica, a Marseille és a Milan révén igazi sztárcsapatok vannak rajta kívül. A mindössze tízmillió eurós büdzséből gazdálkodó ciprusiak a BL idei kiírásában alaposan megszedik majd magukat pénzzel. Ha ezzel jól gazdálkodnak, (az utóbbi években márpedig ezt tették, hiszen olcsó és jól beváló légiósokat igazolva lépdeltek folyamatosan előre) akkor akár hosszú távra is megkapaszkodhatnak az európai csúcsfutball mezőnyében.

Heti hármas

1. Az a fránya galamb
Ritkán látható zseniális módon védte pozícióját Michelisz Norbert. Így a túraautó világbajnokság 2012-es idényének első versenyhelyszínén, Monzában vasárnap délután magyar győzelemre is volt esély. A BMW-vel versenyző magyar pilóta ugyanis a második futamban ügyesen használta ki a pole pozícióból adódó helyzeti előnyét. Hét körön keresztül a világ legjobbjainak (Coronel, Müller) támadásait is visszaverve őrizte előnyét és ekkor jó esély mutatkozott arra, hogy a 2010-es makaói futamgyőzelme után ismét pezsgőt bonthasson a magyar versenyző egy futam végén. A célegyenesben azonban Norbi BMW-je (230 km/h-val haladva) elütött egy galambot. Az ütközéstől azonnal porrá váló szerencsétlen állat a számára tragikus ütközéssel a mi fiunk versenyét is tönkretette. A becsapódás miatt ugyanis az autó jobb első futóműve megrongálódott, a fékezések során pedig ezzel elveszítette addigi stabilitását. „Eléggé el voltam kenődve, mert jól védtem a pozíciómat. Ebben benne volt a futamgyőzelem lehetősége” - mondta utólag Michelisz, akinek autója az ütközés után 8-10 km/h-val lassabb lett, így esélye sem volt tartani a vezetést. A magyar versenyző így „csak” a nyolcadik helyen zárta le a vb-futamot.

2. Véget ér egy téli mese
A német sportkedvelők emlékezetében még mindig élénken él a 2006-os labdarúgó világbajnokság. A németországi esemény óriási siker volt annak idején, amelyben az egész ország a labdarúgó Magdalena Neuner a német sport egyik legnagyobb téli sztárja lett az utóbbi években - Fotó: AFPválogatott mögé állt. A hatalmas közönségsiker miatt azóta is „Sommermärchen”-ként (nyári mese) emlegetik az eseményt, amelyre azóta többször is visszautaltak a német sajtóban. Így történt ez a ruhpoldingi biatlon világbajnokság kapcsán is, ahol Magdalena Neuner visszavonulása kapcsán többen is egy „téli mese” végét emlegették. Tavaly decemberben ugyanis nagy visszhangot váltott ki a 25 éves versenyző azon bejelentése, amely szerint sikerei ellenére, pályafutása csúcsán befejezi az élsportot. A Ruhpoldingban is két aranyérmet (sprint, női váltó) szerző Neuner így a vb központi alakja lett, a közönség elsősorban miatta tódult a 16,4 millió euróért felújított Chiemgau Arénába. Bár a maga számára kijelölt célt (hat versenyből hat érmet akart) nem sikerült elérnie, négy vb-érmével így is méltó módon búcsúzott a hazai közönségtől. A hivatalos búcsúversenyre majd decemberben kerül sor a Schalke labdarúgó pályáján rendezett gálán. Neuner minden idők legeredményesebb női biatlonosaként, 12-szeres világbajnokként vonul vissza és kezdi meg az általa - a zajos sikerek ellenére, vagy éppen azért? - már várva várt civil életet.

3. Elvették az aranyat Módostól
Belgrádban rendezték meg a múlt héten a birkózók Európa-bajnokságát, ahol az 55 kg-os súlycsoportban olimpiai kvótásunk, Módos Péter eljutott egészen a döntőig. A remekül birkózó magyar három siker után az elődöntőben az orosz Mingijan Szemjonov ellen is győzött (3-1). A döntőben az azeri Elchin Aliyev ellen aztán furcsa történéseket láthatott a közönség. Az első elveszített menet után Módos a másodikban egyenlített. A mindent eldöntő harmadik menetben viszont már csak két másodperc volt hátra, amikor a bíró „szabálytalan menekülés” címén megintette a magyar versenyzőt, az arany pedig a küzdő sportokba (és talán a sportdiplomáciába is) az utóbbi években irgalmatlan pénzeket invesztáló azerieké lett. A 24 éves magyar birkózó a vitatható ítélet után kínjában csak tapsolni tudta a zsűrit és abban bízhat, hogy a nyári olimpia által kínált nagyobb nemzetközi figyelem nem csak neki hozhat vigaszt (nem mintha egy Eb-ezüstöt nem kellene óriási sikerként értékelni), de a sportdiplomácia útvesztői is kevésbé lesznek majd kiszámíthatatlanok Londonban.