Férfi vízilabda BL

Horvátországban bajba került a Vasas is

  • MTI

A Szeged után a Vasas is vereséget szenvedett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának első összecsapásán Horvátországban: az angyalföldi alakulatot a Jug Dubrovnik győzte le szerdán 12-8-ra.

A Vasas több mint három évtizede nem tud nyerni Dubrovnikban, és a  rossz sorozat szerda este is folytatódott. Az elején a horvátok kétszer is bevették Nagy Viktor kapuját, utána azonban a Vasast erősítő volt dubrovniki, világ- és Európa-bajnok Miho Boskovic szépített. Aztán - Vámos Márton révén - meglett az egyenlítés is, az első szünetre azonban 4-2-es hazai előnynél vonulhattak el a csapatok. A második negyed fontos momentumaként Nagy ötméterest hárított, így 5-2 helyett 4-3 lett, miután Fazekas Tibor betalált.

Az 5-3-as félidőt követően ismét a fiatal Vámos jeleskedett egy bal felső sarokba zúdított bombával (5-4), utána azonban dubrovniki gólok következtek. 8-4 után az olimpiai bajnok center, Steinmetz Ádám ejtésből javított a Vasas helyzetén, majd az általa kiharcolt büntetőt a háromszoros ötkarikás aranyérmes, balkezes Kiss Gergely értékesítette, úgy, hogy a kapusról visszapattanó labdát jobb kézzel küldte a hálóba (8-6). Ám nagyon gyorsan 10-6 lett a hazaiak javára, Kiss második gólja után pedig 12-7-re húztak el a vendéglátók. Katonás Gergő emberelőnyből állította be a 12-8-as végeredményt, ami azt jelenti, hogy nagyon nehéz feladat vár a Vasasra az április 18-i visszavágón.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Jug Dubrovnik (horvát) - TEVA-Vasas Uniqa 12-8 (4-2, 1-1, 3-2, 4-3)
a magyar csapat góldobói: Kiss G., Vámos 2-2, Boskovic, Fazekas, Steinmetz Á., Katonás 1-1