Bajnokok Ligája

A Chelsea egész Angliáért küzd, a Real Madrid hozná a kötelezőt

Anglia becsületéért is küzd szerda este a Chelsea, mert ha elbukik a Napolival szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, akkor 1996 óta először nem lesz angol gárda a legjobb nyolc között a legrangosabb európai kupában.

Chelsea-Napoli
20:45 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: 1

Az edzőváltáson átesett, a Premier League tabelláján csak ötödik londoni Kékeknek kétgólos hátrányt kell ledolgozniuk a legutóbbi hat mérkőzését sorozatban megnyerő olasz alakulattal szemben. A párharc első, 3-1-es nápolyi sikerrel zárult találkozója óta menesztették Andre Villas-Boast, a Chelsea portugál vezetőedzőjét, akinek helyét Roberto di Matteo vette át ideiglenesen, a szezon végéig.

"Az első perctől kezdve azon kell dolgoznunk, hogy minél több helyzetet alakítsunk ki, és hamar szerezzünk gólt" - mondta Juan Mata, az angolok spanyol válogatott szélsője. - "Nagyon jó csatáraik vannak, ügyelnünk kell rá, hogy ők ne jussanak lehetőséghez, ugyanakkor az első pillanattól kezdve nyomás alá kell helyeznünk a védelmüket."

Drogba lehet az egyik kulcsfigura - Fotó: AFP

Roberto di Matteo is megpróbálkozik azzal, ami elődeinek nem sikerült: formába hozni Fernando Torrest.

"Torres tizenhárom havi ittléte során mindössze öt gólt szerzett, lelki problémái vannak - mondta az olasz szakember. - Ha engem kérdezne a lelki bajairól, azt ajánlanám neki, felejtse el, hogy tétmeccset játszik, s akkor ismét villogni kezd. A Chelsea-nek azzal a hittel kell futballoznia, ahogy tette korábban, José Mourinho edzősködése idején."

Mindkét együttes győzelemmel készült a szerdai találkozóra: a Chelsea szombaton 1-0-ra győzte le a Stoke Cityt, a Napoli pedig gólzáporos meccsen, 6-3-ra verte a Cagliarit pénteken, ráadásul mind a hat gólt más játékos szerezte. A londoniakhoz a Stoke ellen már visszatért a csapatkapitány John Terry, akinek a védelem közepén szerda este is fontos szerepe lesz. Az olaszoknál az egyetlen hiányzó a vezetőedző, Walter Mazzari lesz, ő két mérkőzésre szóló eltiltásának második felét tölti le a Stamford Bridge-en.

Real Madrid-CSZKA Moszkva 20:45 Digi Sport
hathárom-tipp: 1

A másik szerda esti összecsapáson az orosz CSZKA Moszkva gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával futhat ki a madridi Santiago Bernabéu Stadion gyepére a hazai környezetben elért 1-1 után. A Real Madridot ebben az idényben csak a spanyol bajnokságban és a BL-ben is címvédő FC Barcelona tudta legyőzni vendégként, ráadásul José Mourinho tanítványait - a Barcelonához hasonlóan - a szakértők többsége a BL döntőjébe várja.

"Nem mindig a legjobb csapat nyer. Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mivel az ellenfél évek óta erős csapattal rendelkezik. - mondta Mourinho a találkozót megelőzően. - Nagyon gyorsan támadnak, és rendkívül veszélyesen kontráznak. Óvatosnak kell lennünk és szükségünk lesz a szurkolóink biztatására is".

Természetesen a sajtó képviselői a portugál tréner jövőjét is firtatták, de Mourinho ezúttal is rövidre zárta ezt a kérdéskört. "Nem attól függ a jövőm a Real Madridnál, hogy a szerdai negyeddöntőben elbukunk-e - kivéve persze, ha a klub másképp akarná. Akkor is maradok, ha kikapunk a CSZKA-tól, a döntésem nem egy mérkőzés eredményétől függ majd."

A blancók legnagyobb sztárja, a bajnokságban már 32 gólnál járó Cristiano Ronaldo ugyanakkor biztos abban, hogy honfitársa maradni fog a klubnál. "Mourinho nem hagyja el a Realt, ebben biztos vagyok" - mondta CR7, aki a moszkvaiak elleni meccsről azt nyilatkozta: "Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz összecsapás lesz".