NBA

Miért szenved a Portland? – 11. heti erőrangsor

  • Barcsai Róbert
megosztom

Szezon előtt sokan egy titkos favoritot láttak a Portland Trail Blazers együttesében, ám mostanra odáig süllyedt a csapat, hogy már a rájátszás is szép eredmény lenne tőlük. Heti rovatunkban a Blazers vesszőfutásának okait kutatjuk.

Kevés csapatnak volt eseménydúsabb holtszezonja a Blazersnél, ám mégis úgy nézett ki, hogy az oregoniak jól jöttek ki a hatalmas keveredésből.

Még a draft éjszakáján megszerezték Raymond Feltont a Denvertől, vele pedig megoldódni látszottak az irányító poszton jelentkező gondok, hiszen New Yorkban rendkívül jó teljesítményt nyújtott, Denverben viszont nem volt helye a kezdőben, ugyanis George Karl Ty Lawsonra építette csapatát.

Sokáig úgy tűnt, hogy az egykori 1/1-es center, Greg Oden térde is végre rendbe jön, továbbá Brandon Roy is újra pályára léphet. Később azonban jött a hír, hogy Oden esetében ezt a szezont még inkább a rehabilitációnak szentelik, Roy pedig visszavonult, így a csapat elveszítette vezérét.

Ennek ellenére a Portland drukkereknek nem kevés oka volt az optimizmusra, hiszen a szabadügynök-piacról ügyesen elhalászta a Blazers vezetősége Jamal Crawfordot, akitől azt várták, hogy igazán nagy variációs lehetőségeket biztosít majd Nate McMillan számára.

Annak ellenére, hogy a Blazers elveszítette kulcsjátékosát, valamint elsőszámú centerére sem számíthat egész idény során, még mindig a liga egyik legmélyebb keretével rendelkezett a portlandi gárda.

Ennek megfelelően jól is kezdett az oregoni csapat, hiszen első tíz mérkőzéséből hetet megnyertek Aldridge-ék, az áldozatok pedig nem akármilyen csapatok voltak, hiszen két vállra fektették többek közt a Thundert, a Lakerst, a Sixerst, valamint a Denvert is.

A problémák első jelei akkor jelentkeztek, amikor Marcus Camby megsérült, ezzel pedig teljesen elveszítették a fonalat Portlandben, legalábbis a védekező oldalon. A veterán center három mérkőzésen nem léphetett pályára, valamint a San Antonio ellen is csak 13 percet kapott, az említett négy meccsből pedig csak a rémesen gyenge New Orleans-t sikerült megverni.

Ettől az időszaktól fogva elkezdett szenvedni a Blazers, estéről-estére más arcát mutatta a csapat, ami ahhoz vezetett, hogy az azóta lejátszott 27 mérkőzés során csupán egy alkalommal fordult elő olyan, hogy a Portland egymást követő két meccset tudott volna nyerni, méghozzá január 23-án, valamint 24-én, amikor előbb a Sacramentót sikerült megverni, majd a Memphis következett.

Jelenleg ott tartunk, hogy a korábban bajnokesélyesnek, de legrosszabb esetben is nyugati TOP4-es csapat csak a 11. helyen áll a konferenciájában, méghozzá negatív, 20-21-es mérleggel.

A probléma okai sokrétűek, első sorban az öltözőben kell keresni őket. Brandon Roy elvesztését láthatóan nem sikerült kihevernie a csapatnak, jelen pillanatban ugyanis nincs egyetlen olyan játékos sem a keretben, aki a mérkőzések végén a vállán tudná cipelni a bandát, aki képes lenne eldönteni egy-egy meccs sorsát. Talán meglepő, de az oregoni csapat a szezon során azokat a mérkőzéseket, ahol a végső különbség öt, vagy annál kevesebb pont volt 2-9 arányban tudta megnyerni, ami valljuk be, hogy igen csúf egy olyan alakulattól, akik papíron TOP4-be várhatóak.

Roy távozása után mindenki úgy gondolta, hogy LaMarcus Aldridge lehet majd a Blazers vezére, ami egészen addig működik is, amíg el nem érkezik a végjáték, és meccset kell nyerni. Aldridge nagyon eredményesen játszik idén, az All-Star gálán is részt vehetett, ám valljuk be őszintén, ő nem az az ember, aki a hátán cipel egy csapatot egészen a döntőig.

A másik hatalmas probléma az irányítóposzt. McMillan egyértelműen kezdőként számított Feltonra, aki viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szezon során többször hallhattunk olyan nyilatkozatokat, amelyekben a két fél az egymás felé mutatott bizalmat kérdőjelezte meg, így viszont értelemszerűen nehéz jól teljesíteni. Az utóbbi meccseken odáig fajult a dolog, hogy az egyébként dobóhátvéd poszton játszó Jamal Crawford került be a kezdőbe Felton helyett, ráadásul újabban SG (Shooting Guard) poszton is cserét eszközölt McMillan mester, hiszen Nicolas Batum bekerült a kezdőbe Wesley Matthews helyett.

Az, hogy mi lehet a megoldás a Portland problémáira, nagyon nehéz megmondani. Március 15-én lejár az átigazolási időszak, így ha szeretne valamit lépni a Blazers vezetősége, akkor most kell cselekedni. Egy dolog viszont biztos, a Portlandről továbbra is azt lehet mondani, hogy a liga egyik legmélyebb keretével rendelkeznek, tehát mindenképpen érdemes óvatosan bánni az átigazolásokkal.

Az elmúlt napokban több cserepletyka is felmerült a csapattal kapcsolatban, egyesek szerint Raymond Feltont már Steve Blake-ért is képes lenne odaadni a Blazers, de lehetett hallani olyan hírt is, miszerint a Clippersnél nélkülözött Eric Bledsoe és Ryan Gomes érkezhet Jamal Crawfordért cserébe.

A hét játékosa: Kobe Bryant (Los Angeles Lakers)

Kobe Bryant az elmúlt héten 28 pontot átlagolt, ám kiemelendő, hogy a csapata a héten csak két meccset tudott megnyerni, viszont mindkét sikerben oroszlánrészt vállalt a Fekete Mamba. A Minnesota ellen 34 pontot szerzett, míg a Boston ellen 26-ot.

A hét mérkőzése:
2012.03.12. Phoenix Suns – Minnesota Timberwolves 124-127

Furábbnál furább dolgokat szült ez a hétfő esti összecsapás, amelyet végül a Minnesota csapata nyert meg 127-124-re. Ahogy az a mérkőzés előtt várható volt, a Suns képtelen volt megvédeni a festéket, a Minnesota 46! pontot szerzett innen, ám még meghökkentőbb adat, hogy a vendégek jobban dobták a triplákat, mint a büntetőket, előbbit 64, utóbbit pedig 62%-ban értékesítették.  Íme a mérkőzés összefoglalója:

NBA - erőrangsor *
11. hét
Aktuális helyezés Múlt heti helyezés Csapat Heti mutató Mutató
1 1 Chicago Bulls 3-1 35-9
2 3 Miami Heat 3-0 31-9
3 2 Oklahoma City Thunder 2-1 32-9
4 4 San Antonio Spurs 2-1 27-13
5 5 Los Angeles Lakers 2-2 25-16
6 6 Orlando Magic 2-1 27-15
7 10 Memphis Grizzlies 2-1 24-16
8 11 Philadelphia 76ers 3-0 25-17
9 7 Los Angeles Clippers 1-3 23-17
10 12 Boston Celtics 3-2 22-19
11 9 Indiana Pacers 0-3 23-16
12 8 Dallas Mavericks 1-3 23-20
13 14 Denver Nuggets 1-2 23-19
14 15 Atlanta Hawks 2-2 24-17
15 13 Houston Rockets 1-3 22-20
16 16 Minnesota Timberwolves 2-2 22-21
17 19 Phoenix Suns 2-2 19-22
18 18 Portland Trail Blazers 1-2 20-21
19 20 Utah Jazz 2-2 20-21
20 21 Golden State Warriors 2-1 17-21
21 17 New York Knicks 0-5 18-24
22 22 Detroit Pistons 3-1 15-27
23 23 Milwaukee Bucks 3-1 18-24
24 25 Cleveland Cavaliers 3-0 16-23
25 24 New Jersey Nets 2-3 14-29
26 27 Sacramento Kings 2-1 14-27
27 26 Toronto Raptors 1-2 13-28
28 28 New Orleans Hornets 1-3 10-32
29 29 Washington Wizards 1-2 9-31
30 30 Charlotte Bobcats 2-3 6-34





































*A rangsor a csapatok papírforma szerinti erősségét a sorsoláshoz képest elért eredménnyel veti össze. Egyenlő állás esetén az egymás elleni eredmény (ha van ilyen), valamint a sorsolás nehézsége (az aktuális héten milyen helyen rangsorolt csapatok ellen lépett pályára az adott együttes) dönt.

megosztom