Női kézilabda

Karl Erik Böhn kihirdette a németek elleni Eb-selejtező csapatát

  • mksz.hu
megosztom

Karl Erik Böhn szövetségi kapitány kijelölte a magyar női válogatott 17 fős keretét a Németország elleni márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre. A szűkített keret tagjai közül 16-16 játékos nevezhető a március 22-i nyíregyházi, illetve a március 25-i, trieri mérkőzésre.

A kapitány szerint erős a magyar csapat

"Rendkívül erős csapattal találkozunk a márciusi Eb-selejtezőkön. Németország a decemberi világbajnokságon legyőzte Norvégiát, a tavalyi világbajnoki kvalifikáción pedig a magyar válogatottat - mondta el Karl Erik Böhn szövetségi kapitány. - Ám a mi csapatunk is erős, első körben hazai pályán feltétlenül a győzelemre készülünk. A németektől több játékos is hiányzik, de tudom, hogy minden poszton nagy tudású, rutinos kézilabdázók állnak Heine Jensen kollégám rendelkezésére. A két csapat képességei alapján szoros meccsekre számítok. Ami a magyar keretet illeti, sajnálom Vérten Orsolya sérülését, de szerencsére így is remek játékosok állnak rendelkezésemre, akik ráadásul jó formában is vannak. Nyíregyházán nem is lehet más célunk, mint a győzelem, amellyel voltaképpen bebiztosítanánk az Európa-bajnoki részvételünket, és a siker nagyszerű alapot adna a németországi mérkőzéshez.

Az Eb-selejtező
I-es csoport állása (2. forduló után)
1. Németország 4 pont (61-35)
2. Magyarország 4 (69-44)
3. Fehéroroszország 0 (44-55)
4. Azerbajdzsán 0 (35-75)

 

A válogatott programja
Európa-bajnoki selejtezők
2012. 03. 22., 18:15, Nyíregyháza: Magyarország-Németország
2012. 03. 25., 15:00, Trier: Németország-Magyarország
A magyar válogatott 17 fős kerete
A márciusi Eb-selejtezőkre
Kapusok: HERR Orsolya (Siófok KC-Galérius Fürdő), KISS Éva (Veszprém Barabás KC)
Jobbszélsők: KOVACSICZ Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria), ORBÁN Adrienn (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: HORNYÁK Ágnes (Győri Audi ETO KC), RÉDEI-SOÓS Viktória (Hypo Niederösterreich, osztrák)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO KC), KOVACSICS Anikó (Győri Audi ETO KC), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC Rail Cargo Hungaria)
Beállók: CIFRA Anita (FTC Rail Cargo Hungaria), SZABÓ Valéria (Zvezda Zvenyigorod, orosz), SZAMORÁNSKY Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: BULATH Anita (Veszprém Barabás KC), SZEKERES Klára (ÉTV-Érdi VSE), TOMORI Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria), ZÁCSIK Szandra (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balszélső: VINCZE Melinda (ÉTV-Érdi VSE)




 

 








 

megosztom