Magyar Kupa

A négygólos hátrány ellenére Pintér nem adja fel a Vidi elleni párharcot

Szerda este a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a bajnokságban második helyen álló Győri ETO hazai pályán fogadja a tabella harmadik Videoton csapatát. A párharc első felvonásán a fehérváriak 5-1-s győzelmet arattak, így gyakorlatilag már a legjobb négy között érezhetik magukat.

Pintér Attila akrácsak a Siófok ellen, ezúttal is négy gólt látna csapatától Nem így gondolja viszont Pintér Attila. A Rába-partiak élére a múlt héten kinevezett szakvezető a hétvégén 4-1-es győzelemmel debütált régi-új csapatának kispadján, és a magabiztos siker, úgy tűnik kellő önbizalmat adott a trénernek.

"Tudjuk, hogy a Videoton nagyon előnyös helyzetből várja a visszavágót, de nem feltartott kézzel fogunk a pályára lépni" - mondta Pintér Attila vezetőedző.

A Videoton szekvezetője, Paulo Sousa sem tekinti még lefutottnak ezt a párharcot. "ETO-nak plusz motivációja, hogy a játékosok az új vezetőedző miatt bizonyítani akarnak, hogy bekerüljenek a kezdő tizenegybe. Minden bizonnyal le akarnak győzni minket, ezért nagyon komolyan kell venni a mérkőzést. Nagy előnyünk van, de ettől függetlenül nagyon oda kell figyelnünk, hogy elérjük a célunkat és bejussunk a következő körbe. Ezt 180 perc alatt kell kiharcolnunk, és még csak 90 percen vagyunk túl." - mondta a portugál.