La Liga

Az El Madrigalban süllyedt el a Sárga Tengeralattjáró

A spanyol bajnokság 27. fordulójának zárómérkőzésén a Getafe 2-1-re legyőzte a Villarreal csapatát.

Fotó: villarrealcf.es

Ugyan hazai pályán a Villarreal számított a találkozó esélyesének, a vendég madridiak korán vezetést szereztek, mikor egy tökéletesen kijátszott akció után Miku hozta kihagyhatatlan helyzetbe Castrót (0-1). Nem esett kétségbe a hazai csapat, amely a 17. percben büntetőt harcolt ki, de a Real Madrid által is kerülgetett Borja Valero ritkán látható módon " nagyot égett", mivel középre ívelt labdáját a helyéről nem mozduló Moya könnyedén elütötte. Az első félidő hajrájában a játékvezető meglehetősen könnyű szívvel fújt be egy újabb hazai büntetőt, amelyet Nilmar már értékesített is, bal felső sarokba tartó labdájánál esélye sem volt a kapusnak (1-1).

A második félidő 72. percében a vendégek egy újabb sakk-mattra kijátszott akció végén másodszor is betaláltak Barrada révén (1-2), és mivel több büntetőt már nem kapott a Sárga Tengeralattjáró - végül nyerni tudott a Getafe.

La Liga
28. forduló
Villarreal - Getafe 1-2
gól: Nilmar (45. 11-esből) ill. Castro (6.) Barrada (72.)

 







La Liga
Tabella
1. Real Madrid 26 23 1 2 88 23 70
2. Barcelona 26 18 6 2 75 19 60
3. Valencia 26 12 8 6 40 31 44
4. Malaga 26 12 4 10 37 37 40
5. Levante 26 11 5 10 37 37 38
6. Osasuna 26 9 11 6 31 40 38
7. Athletic Bilbao 26 9 10 7 42 34 37
8. Atlético Madrid 26 9 9 8 36 31 36
9. Espanyol 26 10 6 10 32 35 36
10. Rayo Vallecano 26 10 4 12 37 43 34
11. Sevilla 26 8 9 9 27 29 33
12. Real Sociedad 26 9 6 11 30 36 33
13. Getafe 26 8 8 10 27 35 32
14. Mallorca 26 7 9 10 26 32 30
15. Betis 26 9 3 14 31 38 30
16. Granada 26 8 4 14 22 37 28
17. Villarreal 26 6 9 11 27 40 27
18. Santander 26 4 12 10 21 37 24
19. Gijon 26 6 6 14 24 48 24
20. Zaragoza 26 4 6 16 21 49 18