Női kézilabda

Feladtuk a Larvik elleni meccset - Karl Erik Böhn

megosztom

Vereséggel zárta a Bajnokok Ligája középdöntőjét a Győri Audi ETO KC, Görbicz Anitáék szombaton a címvédő Larvik otthonában kaptak ki 32-25-re. Karl Erik Böhn, a magyar bajnok norvég trénere nem tulajdonít különösebb jelentőséget a mérkőzésnek.

Karl Erik Böhn szerint meg lesz a döntő csapatának

A Győr számára a presztízsen túl már nem volt tét, hiszen biztos csoportelsőként jutott az elődöntőbe, ugyanakkor a címvédő Larvik a versenyben maradásért játszott. A két csapat február 19-i összecsapásán az ETO 31-22-re kiütötte Karl Erik Böhn vezetőedző és párja, a nemzetközi szövetség által a 2011-es esztendő legjobb női játékosának megválasztott Heidi Löke volt csapatát.

A Larvik végül jó játékával megnyerte a rangadót, de Karl Erik Böhn szerint ez azért is volt lehetséges, mert a győriek nem tudtak kellőképpen koncentrálni a tétnélküli találkozóra.

"Mi egy kissé tartalékoltuk az erőinket a sérülések miatt, a Larvik pedig nagyon jól játszott. Jól kezdtünk, de a Larvik is, kiegyenlített volt az elején a meccs, de utána gyengék voltunk támadásban, és nem futottunk vissza a larviki lerohanásokkal. Kicsit fel is adtuk, ez megtörténik akkor, amikor már előre megnyertük a csoportot. Vérten Orsi megsérült egy erős ütközés során, amelyben a combja sérült, és valószínűleg több hetet ki kell hagynia, ennek nem örülünk. A többieket, Görbiczet, Lekicset is pihentetni kellett, mert nem bírták a sérüléseik miatt - indokolta a találkozón elért eredményt Böhn. "A Vâlcea nagyon jó kerettel rendelkező csapat, úgyhogy nagyon kell vigyáznunk, sokkal jobban kell majd játszanunk, mert a döntőbe akarunk kerülni. A fináléba mi fogunk jutni, de hogy ki lesz ott az ellenfél, azt nem tudom megtippelni" - idézi a handball.hu a norvég szakembert.

megosztom