Nemzetközi foci

Egyiptomban a futballtragédia nyomán törölték a bajnokságot

  • MTI
megosztom

Előbb felfüggesztették, most pedig törölték az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hátralevő szakaszát Egyiptomban, ahol február elsején hetvennégy ember életét követelte egy futballmérkőzésen szurkolók között kitört tömegverekedés.

Az arab ország sportági szövetsége szombaton jelentette be, hogy a soron levő bajnoki mérkőzéseket nem játsszák le, bár lesznek majd barátságos meccsek, de azokat - március végétől - minden stadionban üres nézőtér előtt rendezik meg.

A múlt hónap első napján Port Szaíd kikötővárosban robbant ki a leszámolásba torkolló véres összecsapás, amely az után kezdődött, hogy a meccs lefújását - a helyi csapatnak, az al-Maszrinak a tabellát vezető al-Ahlival szemben aratott 3-1-es győzelmét - követően a helyi klub szurkolói elözönlötték a pályát. Kövekkel, petárdákkal, üvegpalackokkal dobálták meg a rivális csapat híveit és több játékost is megsebesítettek. Egyiptom évtizedek óta legsúlyosabb sporttal kapcsolatos incidensében a 74 halálos áldozat mellett összesen csaknem kétszázan sérültek meg.

megosztom