Férfi vízilabda

Egy iszonyatosan rögös út áll a Ferencváros előtt

megosztom

A Ferencváros férfi vízilabda-együttese a hagyományokhoz képest kifejezetten gyengén szerepel a bajnokságban, de ennek megvan az oka.

Ambrus TamásAmbrus Tamás a látszat ellenére nehezen viseli, amikor csapata nagy különbséggel kap ki a férfi vízilabda-bajnokság élcsapataitól. A Ferencváros szakvezetője a Magyar Hírlapnak nyilatkozott a jelenlegi helyzetről.

"Én is nagyon nehezen élem meg a nyolc-tíz gólos zakókat. De tisztában vagyok azzal, hogy nem az elkövetkező fél évre építünk csapatot. S ez egy iszonyatosan rögös út. Korábban elődeim, akik a felnőtt együttes mellett dolgoztak, nem vállalták ezt a munkát. Én élvezem a klub vezetőinek a támogatását, és látom, hogy napról napra fejlődik a társaság. Nyáron elkezdtünk egy hosszú távú munkát, amelynek a lényege a fiatalok beépítése a csapatba. Jelenleg húszas kerettel dolgozunk, és reményeink szerint a szezon végén marad négy-öt minőségi fiatal, akik mellé szeretnénk legalább öt hasonló korú játékost szerződtetni. A következő szezonban már a négy közé kerülést tűzhetjük ki célul a csapat elé."

A szakember kijelentette, egy jó csapat kialakítás nem megy egyik napról a másikra.

"Olyan közösséget szeretnénk megteremteni, mint annak idején a Szívós István elnök úr nevével fémjelzett Ferencváros volt, amelyben én is játszottam. Annak a csapatnak a kialakítása sem ment egyik napról a másikra, ötéves építkezés eredménye volt. De azt sohasem felejtem el, amikor a Komjádi uszodában a rájátszás döntőjében annyian voltak, hogy még a rajtköveken is szurkolók tomboltak. No, ezt szeretném én visszahozni. És azt hiszem, jó úton járunk."

megosztom