Bundesliga

A Schalke pocsék második félidővel is legyőzte a Hamburgot

A Schalke 3-1-re nyert hazai környezetben a Hamburg ellen a német labdarúgó bajnokság 25. körének záró mérkőzésén. A Királykékek már a 33. percben három góllal vezettek, de HSV még a szünet előtt szépített. A második felvonásra a Schalke leeresztett, de a vendégek nem tudták ezt kihasználni.

A Schalke 3-1-re nyert hazai környezetben a Hamburg ellen a német labdarúgó bajnokság 25. körének záró mérkőzésén.

Az utóbbi hetekben hullámvölgybe került Schalke (az utolsó öt fordulóban mindössze egy győzelem a Bundesligában, vereség az EL-nyolcaddöntőjének első meccsén) három csatárral kezdett az idegenben nyolc mérkőzés óta veretlen Hamburg ellen, Raúl és Huntelaar mellett Pukki is a pályán volt. A fiatal finn szerzett vezetést a Bányászoknak, az 5. percben teljesen tisztán várta Ucsida beadását, Westermann előzékenyen őrizte a csatárt, aki a hálóba bólintott (1-0).

A gól után sokkal veszélyesebben játszott a Hamburg, a 18. percben egyenlíthetett volna a HSV, de Ilicevic elől az utolsó pillanatban szögletre tisztázott Ucsida. Jansen egy kontra végén jobbról az oldalhálóba gurított, majd Hildebrandnak kellett résen lennie Arslan perdítésénél.

A 25. percen Drobny fogta Jones ziccerét, de a szöglet után Metzelderről megfeledkeztek a hamburgi védők, a hátvéd lekezelte a labdát majd estében az öt és felesről a hálóba helyezett (2-0).

Élvezetes volt a mérkőzés, mindkét kapu előtt nagy helyzetek voltak, Kacar távoli löketét Hildebrand védte, Pukki ajtó-ablak helyzetben tört a kapura, de Drobny lement spárgába, és lábbal kitolta a labdát. A sarokrúgás után viszont a Huntelaarral előtte is kakaskodó Westermann megráncigálta a holland csatárt, a jogos tizenegyest a sértett értékesítette (3-0).

A mezőnyben jól játszott a Hamburg, de a védekezésben súlyos hibákat követett el, így korán nehéz helyzetbe sodorta magát.

A folytatásban Drobny újabb ziccert hárított, a szünet előtt mégis szépíteni tudott a vendégcsapat, Matip adott gólpasszt Kacarnak, aki 14-ről, balról a halóba vágta a labdát (3-1).

A második félidőre a Schalke és a Hamburg is úgy-ahogy ráncba szedte védelmét, különösen arra figyeltek a csapatok, hogy ne tudjon kontrázni az ellenfél. A labda alig-alig volt a Schalkénál, de komoly helyzetig nem jutott el Thorsten Fink együttese. Drobnynak sokáig nem volt védenivalója a második játékrészben, Hildebrand több veszélyes beadásnak állta útját. A 73. percben Raúl Ucsida beadását pörgette fölé, a 81. percben Diekmeier lőtt fölé. A 89. percben Jones izgalommentessé tehette volna az utolsó perceket, de Drobny túljárt az eszén, az ellentámadásnál Matip kétszer is nagyot blokkolt.

Hubb Stevens gárdájának teljesítménye meglehetősen harmatos volt a második 45 percben, de még ez is belefért, a Hamburg nem tudott újítani támadásban, így nyolc veretlen meccs után kikapott otthonától távol.

A Schalke két vereség után nyert ismét, a három ponttal "bebetonozta" magát a negyedik helyre, és egy egységre zárkózott a harmadik Mönchengladbachoz.

Bundesliga, 25. forduló:
FC Schalke 04-Hamburger SV 3-1 (3-1)
gólszerző: Pukki (5.), Metzelder (26.), Huntelaar (33 . 11-esből), illetve Kacar (45.)
 
Korábban:
Werder Bremen-Hannover 96 3-0 (1-0)
gól: Pizarro (31.), Prödl (49.), Rosenberg (56.)
 
Szombaton játszották:
FC Augsburg-Borussia Dortmund 0-0
 
1. FC Köln-Hertha BSC 1-0 (1-0)
g: Clemens (36.)
kiállítva: Jajalo (67.), Podolski (76.), illetve Kobiasvili (76.)
 
Bayern München-1899 Hoffenheim 7-1 (5-0)
g: Gomez (5., 35., 48.), Robben (12.- 11-esből, 29.), Kroos (18.), Ribéry (58.), illetve Luiz Gustavo (85.-öngól)
 
FSV Mainz 05-1. FC Nürnberg 2-1 (2-0)
g: N. Müller (2.), Zidan (22.), illetve Didavi (64.)
kiállítva: Szalai (84., Mainz)
 
Borussia Mönchengladbach-SC Freiburg 0-0
 
VfL Wolfsburg-Bayer Leverkusen 3-2 (2-1)
g: Helmes (32.), Dejagah (45.), Kadlec (61.-öngól), illetve Kiessling (3.), Derdiyok (91.)
 
Pénteken játszották:
VfB Stuttgart-Kaiserslautern 0-0