Chelsea

Marcelo Bielsa csak Roman Abramoviccsal tárgyalna

Az Athletic Bilbao argentin szakembere kijelentette, nem hajlandó a tulaj közvetítőivel tárgyalni.

Bielsa nem jutott el a tárgyalásokig

A Daily Mirror úgy tudja, Marcelo Bielsa nemet mondott Roman Abramovics közvetítőinek. Mint ismert, a Chelsea múlt vasárnap menesztették az eddigi szakvezetőt, a portugál André Villas-Boast, miután az előző hét mérkőzésüket nem tudták megnyerni, így a bajnokságban húszpontos hátrányba kerültek a listavezető Manchester City mögött az ötödik helyen, a Bajnokok Ligájában pedig erősen fenyegeti őket a kiesés veszélye a Napoli elleni 3-1-es idegenbeli vereség után.

A szezon végéig Villas-Boas eddigi segítője, Roberto di Matteo ül a csapat kispadjára, de az angol sajtóban már mennek a találgatások, hogy ki érkezhet nyáron. A Daily Mirror szombati száma arról számolt be, hogy az Athletic Bilbao edzője, Marcelo Bielsa is az orosz tulajdonos, Roman Abramovics egyik kiszemeltje, de eddig nem tudta őt becserkészni. Az argentin szakember ugyanis kijelentette, nem hajlandó a tulaj közvetítőivel tárgyalni. Így Abramovicsnak csakis személyesen van esélye meggyőzni Bielsát, amennyiben őt szeretné leültetni a kispadra.