Bundesliga

A Stuttgartnak ezúttal csak döntetlenre futotta a sereghajtó ellen

megosztom

Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart a tabellán utolsó Kaiserslauternt fogadta a német labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén. Az összecsapáson gól nem született, így megosztozkodtak a csapatok a pontokon.

Az egyik legjobb, és az egyik legrosszabb formában lévő csapat csapot össze a Bundesliga 25. fordulójának pénteki nyitányán, a magyar válogatott középpályásnak rendszeres játéklehetőséget biztosító sváb együttes az előző két körben 4-1-es,illetve 4-0-ás győzelmet aratott, míg a 'Lautern már 14 forduló óta nyeretlen, és az utolsó helyen áll.

Marco Kurz együttese bátran kezdett a Mercedes-Benz Arénában, de a lendület gyorsan alábbhagyott, a Stuttgart gyorsan átvette az irányítást a mérkőzésen, de a vezető gól nem akart megszületni.

A 10. percben Hajnal Tamás adott remek labdát Harniknak, az osztrák jobbról, nyolc méterről a hosszú alsó mellé gurított, a másik oldalon Sukuta-Pasu a 17. percben elverekedte magát a hazai kapuig, de szabálytalanul. A csatárral különösen elégedetlen volt Kurz, már a 35. percben lekapta a pályáról.

Az első félidő nagy részében a játék jóformán a Kaiserslautern térfelén folyt, a 22. percben Ibisevic lapos lövését fogta üggyel-bajjal Sippel, szűk tíz perc múlva Harnik ollózását védte bravúrral a kapus.

Hajnal Tamás csapata, a Stuttgart gólnélküli döntetlent ért el az utolsó Kaiserslauternnel ellen a 25. fordulóban.A második felvonás álmosan kezdődött, a játék kiegyenlítettebbé vált, az 57. percben Tiffert 22 méteres bombája az oldalhálót súrolta. A csapatok erőlködtek, a félidő közepét átalvó Stuttgart megnyomta a hajrát, de a Harnik-Okazaki-Ibiseciv trió, és a csereként beálló Cacau és a társak sem tudták begyömöszölni a győztes gólt, de a vendégek sem. A 90. percben Ibisevic beadásszerű lövését védte Sippel, a másik kapu előtt Florian Dick lábában marad a három pont.

A Kaiserslautern jóformán alig mutatott valamit a mérkőzésen, de Tobias Sippel remek védéseinek is köszönhetőene gy pontot rabolt a Stuttgarttól. Hajnal Tamás 60 percet volt a pályán, az első félidőben hasznosan játszott, de szokásos pontos szögletekkel és indításokkal jelentkezett, a második játékrészben kissé beleszürkült a mezőnybe.

Bundesliga, 25. forduló:
VfB Stuttgart-Kaiserslautern 0-0
 
Szombaton játsszák:
1. FC Köln-Hertha BSC 15:30
Bayern München-1899 Hoffenheim 15:30
FSV Mainz 05-1. FC Nürnberg 15:30
Borussia Mönchengladbach-SC Freiburg 15:30
VfL Wolfsburg-Bayer Leverkusen 15:30
FC Augsburg-Borussia Dortmund 18:30
Vasárnap játsszák:
Werder Bremen-Hannover 96 15:30
FC Schalke 04-Hamburger SV 17:30

 

megosztom