Serie A

A BL miatt megint előre szalad az Inter és a Napoli

A jövő heti BL-nyolcaddöntő visszavágók miatt az Inter és a Napoli aktuális mérkőzéseit már pénteken este megrendezik a Serie A-ban. Előbbi együttes a Chievóhoz látogat, utóbbi a Cagliarit fogadja.

Meddig tart vajon az Inter vesszőfutása?

Chievo-Inter
20:45 Digi Sport
hatharom-tipp: 2

Kisebb csoda történt az előző fordulóban: nem kapott ki az Inter. De ez valóban kisebb csoda volt, mert a kék-feketék megint kétgólos hátrányban voltak hazai pályán, ezúttal a Catania ellen, de Forlán és Milito góljaival pontot tudtak menteni. A nyeretlenségi sorozatuk így is kilencmeccsesre nyúlt már, az Európa Ligától 6 pontra kerültek, a BL-től 11-re, a bajnoki címet meg kiszámolni is teljesen felesleges.

Ezúttal Veronában próbál meg nyerni Claudio Ranieri együttese, ahol azonban egy jó formában lévő csapat lesz a vendéglátója, amely az előző három fordulóban legyőzte a Genoát és a Cesenát, valamint pontot lopott a Juventustól. Utóbbi eredmény kapcsán annyi párhuzamoz mindenképp észre kell vennünk, hogy a torinóiak az Interhez hasonlóan egyre gyengébb szériát futnak, a játékukat úgy tűnik, kiismerték az ellenfelek, és ezt egyre többen ki is használják.

Ugyanakkor a Chievo góltermése a harmadik leggyengébb a Serie A-ban, így elképzelhető, hogy a milánóiaknak elég a győzelemhez, ha valahogy begyötörnek egyetlen gólt. Ranierinek elvileg bő a választéka elöl, hiszen Milito, Forlán, Pazzini, Sneijder, Alvarez és Zárate is rendelkezésére áll. Kérdés, hogy kitalál-e végre egy működőképes formációt.

Napoli-Cagliari
20:45 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: 1

Ahogy botladozott a Napoli január második felében és február elején, úgy jön be mostanában minden Walter Mazzarri együttesének. A múlt hétvégén közepes játék is elég volt a Parma legyőzéséhez - meg egy kis játékvezetői segítség, mivel Lavezzi lesről indult győztes gólja előtt. Az égszínkékek így ötmeccses nyerő szériánál járnak, amiben a Chelsea és az Inter legyőzése is benne volt.

Ezúttal a bajnokság egyik döntetlenkirálya, a Cagliari lesz a Napoli ellenfele, amely december eleje óta nem tudott idegenben nyerni, de összességében is csak háromszor győzött Szardínián kívül. Ugyanakkor nem is kaptak ki minden alkalommal, amit a jobbak közé tartozó védekezésüknek és semmiképp nem a Serie A negyedik leggyengébb támadósorának köszönhetnek. A papírforma alapján tehát egy bekkelő vendégcsapatra és egy - lehet, hogy nem csúcsformában, de - gólszerzésre törő hazai együttesre számíthatunk, amely szerintünk egyszer-kétszer utat fog találni Agazzi kapujáig.