DVSC

Yannick Mbengono nem számít könnyű meccsre egykori csapata ellen

A DVSC-TEVA középpályása szerint nagy lökést adott a csapatnak, hogy nyerni tudtak a Ferencváros otthonában.

Yannick Mbengono korábban évekig futballozott a KTE-ben, amely szombaton Debrecenbe látogat az NB I 19. fordulójában. A DVSC kameruni középpályása szerint a Kecskemét ellen nem lesz könnyű dolga a Lokinak,

"Mostanában nem beszéltem sokat az ott futballozó barátaimmal, de azt tudom, hogy jelentősen nem változott a Kecskemét kerete, igaz, két játékos, Foxi és Ebala Kazahsztánba igazolt a napokban – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Yannick Mbengono. - A lila-fehérek jól kezdték a szezont, legyőzték a Diósgyőrt, tehát semmiképpen sem szabad lebecsülnünk őket, mint ahogy egyetlen ellenfelet sem. Nem számítok könnyű összecsapásra, de remélem, folytatjuk a jó sorozatunkat és sikerül megszereznünk a három pontot. Nagy lökést adhat, hogy a tavaszi első bajnokin nyerni tudtunk a Ferencváros otthonában, szükség volt erre a sikerre, hiszen van még hátra tizenkét találkozó és egyre nehezebb meccsek várnak ránk. Bízom azonban a csapatban, szerintem képesek vagyunk megnyerni a soron következő mérkőzéseket is."