Női kézilabda MK

Tízgólos győzelmet aratott a Győr az előrehozott fináléban

A női kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében a címvédő Győri Audi ETO KC 38-28-as győzelmet aratott a Ferencváros csapata ellen, így bejutott a sorozat elődöntőjébe.

A győriek sikere egy percig sem forgott veszélyben

A sorsolás szeszélyének köszönhetően a két legjobb magyar csapat már a negyeddöntőben összefutott egymással, de a győri alakulat otthonában a Ferencvárosnak sem volt túl sok esélye a bravúrra.

Rosszul is indult a fővárosiaknak a találkozó, hiszen 10 perc elteltével már 7-1-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző, de Zácsik vezérletével sikerült felzárkózniuk 2-3 gólra. A játékrész hajrájában azonban ismét meglépett az ETO, így a szünetre hatgólos előnnyel mehettek pihenni Karl Erik Böhn tanítványai.

A fordulás után a győri kapuban Lunde-Haraldsen helyett Pálinger jutott szóhoz, akinek komoly szerepe volt abban, hogy csapata növelni tudta előnyét. A hazaiaknál Löke bizonyult megállíthatatlannak, míg a vendégeknél Deáki és Zácsik szórta a gólokat, de ez is csak arra volt elég, hogy tíz gólon belül maradjon az FTC.

A hétvégén mindkét csapat számára fontos nemzetközi kupamérkőzés vár - a Győr a BL-ben a címvédő Larvik otthonában, míg a KEK-ben a Fradi a Zvezda Zvenyigorod ellen lép pályára - így a felek lélekben félig-meddig azokon a találkozókon jártak.

A Győr mellett bejutott a legjobb négy közé a DVSC-t legyőző Békéscsaba, a Siófok valamint a Vác is.

Női Magyar Kupa
negyeddöntők
Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 38-28 (19-13)
Budapest Bank-Békéscsaba - DVSC-Fórum 24-22 (16-15)
BSE-Főgáz (NB I/B-s) - Siófok-Galérius Fürdő 20-33 (9-14)
Vác-Kiskunhalas 37-30 (19-13)