Biatlon-vb

Négy év alatt jutott vb-dobogó közelébe Dunklee

  • VNA

Susan Dunklee nevét szerda óta már mindenki ismeri a biatlon világában. Az amerikai hölgy pedig csak négy éve űzi a sportágat.

Bár nem nyert érmet, a ruhpoldingi biatlon világbajnokság szerdai versenyének legnagyobb szenzációját egy amerikai hölgy okozta. Susan Dunklee nevét korábban csak az igazán bennfentesek ismerték, a 15 km-es versenyben elért világbajnoki ötödik helyezése után azonban már mindenki elismerően bólogatott az amerikai lány teljesítménye kapcsán. Dunklee az egyes rajtszámot kapta a keddi sorsoláson, így eléggé feszülten készült a versenyre. "Amikor megláttam a rajtlistát, csalódott és egyben ideges is voltam.De szerencsére jól sült el minden" - írta Facebook oldalán Dunklee, aki remek futása mellett csupán egyetlen lövőhibával fejezte be a versenyt.

Susan Dunklee mosolya teljesen őszintének tűnt a célban, volt is oka az örömre - Fotó: Eurosport

Érdekesség, hogy az amerikai hölgy a szombati sprint versenynek még utolsóként (118-as rajtszámmal) vágott neki, most pedig ő volt az első aki elkezdte és befejezte a számot. "Nem tudtam egészen a negyedik körig, hogy miként állok a többiekhez képest. Amikor a hosszú emelkedőn mentem felfelé, akkor hallottam a hangosbeszélőből, hogy én vezetek. A torkomban dobogott a szívem és nem tudtam, hogy mit is tegyek hirtelen" - mondta a célban széles mosoly kíséretében az amerikai versenyző, aki az utolsó lövészetét ennek ellenére hiba nélkül teljesítette. Ezt követően pedig csak az utolsó rész sífutás volt hátra, ahol már világosan látszott, hogy akár éremért is futhat. "A hajrában egy sebességi fokozatom hiányzott, ezért nem tudtam gyorsabban menni" - mondta Dunklee, aki ekkor még nem tudta, hogy az egész mezőnyben végül övé lett a 12. legjobb sífutó idő.

Eurosport logo

A harmadik helyen végző svéd Helena Ekholmtól mindössze hét másodperccel maradt el az amerikai versenyző, aki ezzel az amerikai női biatlon valaha volt legjobb világbajnoki eredményét érte el. Ez pedig nem akármilyen szereplés egy olyan versenyzőtől, aki a lövészettel csak a főiskola után kezdett el ismerkedni és az idei az első (!) Világkupa sorozata. Dunklee életében nem lőtt még egyéni versenyen ilyen jól (egyetlen hiba), így hatalmas meglepetésre, de abszolút megérdemelten lett vb-ötödik. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy 22 évesen, mindössze négy évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a biatlonnal, akkor elmondhatjuk, hogy egy csodás karrier első komoly sikerének lehettünk tanúi Ruhpoldingban.